Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.09.21

Kétezer embert küldenének vissza Magyarországra a skandináv országok

Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint körülbelül kétezer embert küldene vissza Magyarországra Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia, amelyek ennek eléréséért eljárást is kezdeményeztek Magyarország ellen.

 

letenye-hatar-menekultek-7.jpg

(Migránsok 2015-ben a letenyei határátkelőnél)

 

A szakértő az M1 aktuális csatornán szerdán azt mondta, Svédország esetében mintegy ezer emberről van szó, míg a többi országban néhány százról.
Tóth Norbert arról beszélt, hogy Svédországban nagyon erős a baloldal, amely azt képviseli, hogy szolidárisnak kell lenni minden nehéz sorsú emberrel.
Svédország szerint az Európai Unió évente egymillió embert tudna befogadni, most mégis vissza akarnak küldeni ezer bevándorlót Magyarországra - tette hozzá a szakértő.
Tóth Norbert kitért arra is, hogy a skandináv országok által kezdeményezett eljárás is a kötelezettségszegési eljárás egy viszonylag ritka, atipikus változata, amit egyik állam indít a másik ellen. Magyarország eddig egyszer indított ilyen eljárást, mégpedig 2009-ben Szlovákia ellen, amikor nem engedték át Sólyom László köztársasági elnököt a határon. MTI