Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2022.01.31

Több mint 20 ezer pedagógus sztrájkolt országszerte

Az eddig részadatok szerint több mint 20 ezer pedagógus vett részt a hétfői országos figyelmeztető pedagógussztrájkban, amely "a demokrácia ünnepe az oktatásban" - mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke hétfőn Budapesten.
Szabó Zsuzsa a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) közös sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "büszkék lehetünk a pedagógusokra, mert példát mutattak".  
"Akármekkora energiát nyomott bele a kormány, hogy megakadályozza (.) a sztrájkot, mégiscsak megvalósult" - hangoztatta.

pedagogussztrajk-2022.jpg

(Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke (b) és Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának tagja (j) közös sajtótájékoztatót tart a Hősök terén 2022. január 31-én)

A PSZ elnöke azt mondta: a résztvevők felhívták a figyelmet arra, hogy nagy baj van az oktatásban, mert ha így folytatódik, akkor nem lesz tanár, aki tanítsa a gyerekeket, "a gyerekeinknek nem lesz jövőjük, ennek a társadalomnak nem lesz holnapja". Szabó Zsuzsa jelezte, hogy a hétfői figyelmeztető sztrájk után az általános munkabeszüntetést március 16-ra tervezik, ha nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal a követeléseikről.

Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja arról beszélt, hogy a kormányzat elképesztő nyomást gyakorolt a pedagógusokra és a szülőkre egyaránt. Azt mondta, voltak olyan intézmények, ahova egész delegáció vonult ki a tankerületi központtól "megfenyegetni őket" és "megfigyelők" arra próbálták meg rávenni a sztrájkoló tanárokat, hogy menjenek tanítani és sztrájkolókat osztottak be tanulókat felügyelni.
Nagy Erzsébet köszönetet mondott azoknak a szülőknek, akik - mint fogalmazott - "a fenyegetések és félretájékoztatások ellenére (.) nem küldték be a gyerekeiket az óvodákba és iskolákba".

Arra reagálva, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szerint jogellenes a sztrájk, mert arról nem született jogerős bírósági végzés, a PDSZ választmányi tagja azt mondta: a kormány a sztrájk végéig, hétfő délelőtt 10 óráig nem adott be fellebbezést a bíróságra az első fokú ítélet ellen.
Úgy fogalmazott, a kormány ahelyett, hogy megegyezett volna a pedagógusokkal, "veszélyeztette a sztrájk megvalósítását és fenyegette a dolgozókat".
Szabó Zsuzsa és Nagy Erzsébet felolvasta a hétfői sztrájkot támogató szervezetek - köztük több érdekvédelmi és szakszervezet - listáját.