Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2022.05.24

Egy 1980-ban született zalacsányi nő és a római katolikus pap 2018. második felében ismerkedtek meg egymással Szombathelyen egy templomban, ahol a pap plébánosként teljesített szolgálatot. A pap egyben kórházlelkész is volt, aki a betegek lelki gondozási feladataiba önkéntesként bevonta nőt, akivel a közös munka kapcsán hetente több alkalommal is találkozott.

A nő egyre mélyebb érzelmeket kezdett táplálni a pap irányába, majd a 2020-ban bevallotta neki, hogy beleszeretett. A pap közölte a nővel, hogy nem kíván vele szerelmi és házassági kapcsolatot létesíteni, amelyet azonban a nő nem tudott elfogadni, továbbra is kereste a pap társaságát, akit folyamatosan arra kért, hogy nyilatkozzon arra, hogy szereti-e őt vagy sem. A pap a nő kérdésére konkrétan nem nyilatkozott, hanem elutasításának jeléül a nőt minden alkalommal válasz nélkül hagyta és ezt követően igyekezett kerülni a nő társaságát.

pap.jpg

(A fotó illusztráció)

A papot 2021. augusztus 1-én Szombathelyről áthelyezték egy zalai faluba, hogy az ottani plébánián teljesítsen szolgálatot. A nő a sértett elköltözését és így személyes találkozásaik megszakadását, illetve ritkulását nem tudta elfogadni, ezért a pap elköltözését követően 2021. augusztus 14. napjától 2021. december 2. napjáig tartó időszakban a nő a pap kifejezett akarata ellenére - azért, hogy a pap magánéletébe önkényesen beavatkozva őt a nő által vélt érzéseinek bevallására és szerelmi kapcsolat létesítésére bírja - rendszeresen és tartósan telefonon és személyesen is háborgatta a papot.

Ezen időszakban a nő az általa használt mobiltelefonról napi rendszerességgel, sokszor naponta több alkalommal – az adott napokon többször éjszaka, 22 óra utáni időpontokban is – telefonon felhívta a papot a mobiltelefonján. Így például a nő telefonját használva 2021. augusztus 21. napján 12 alkalommal, 2021. augusztus 30. napján 22.00 órát követő időpontokban 6 alkalommal, 2021. szeptember 6. napján 20 alkalommal, 2021. szeptember 25. napján 26 alkalommal, 2021. szeptember 27. napján 22.00 órát követő időpontokban 10 alkalommal kezdeményezett hívást a pap irányába és próbált vele kapcsolatba lépni.

A pap a nő hívásait legtöbbször nem fogadta, amikor pedig a telefont felvette, közölte a nővel, hogy hagyja őt békén, majd bontotta a vonalat és kikapcsolta a készüléket, vagy pedig a hívás fogadását követően, amíg a nő beszélt, a telefonját félretette, a nő közlendőjét nem hallgatta meg, arra nem reagált.
 
A nő ezen kívül a fenti időszakban személyesen is háborgatta a papot oly módon, hogy Szombathelyről kerékpárral, később gépkocsival közlekedve több alkalommal, általában heti rendszerességgel megjelent a pap lakóhelyén azzal, hogy beszélni kíván a pappal, aki azonban ettől elzárkózott, a nőt arra kérte, hogy hagyja békén. Ezen esetek közül két alkalommal a nő maga vagy pedig egyik ismerőse telefonon is jelezte a nő érkezését a papnak, aki erről tudomást szerezve inkább elhagyta a lakóhelyét, hogy ne kelljen a nővel találkoznia.

A nő a pap elutasítását továbbra sem tudta elfogadni, ezért a fenti időszakon belül a 2021. november 15. és november 28. napja közötti két hétben a pap által celebrált összes nyilvános szentmisén megjelent, amelyeket követően legalább 4 esetben elment a pap lakásához is, abból a célból, hogy megbeszéljék és tisztázzák egymás iránti érzéseiket. A pap a kapcsolatfelvétel elől ekkor is elzárkózott, a nőt távozásra hívta fel, a házába nem engedte be, annak ellenére, hogy a nő azzal is megfenyegette, hogy rátöri az ajtót. Az eredménytelen kapcsolatfelvételi kísérletek után a vádlott önként távozott a helyszínről.

A nő 2021. november 28-án 20 óra körül gépkocsijával közlekedve Szombathelyről ismét a faluba ment, ahol a pap tudta és beleegyezése nélkül a csukott, de kulcsra nem zárt ajtón keresztül bement a pap lakóházának bejárati ajtaján, ahol a szobában pihenő pappal érzései őszinte feltárására, majd csókolózásra hívta fel. A pap ezen felháborodott és tiltakozott, a nőt többször is azonnali távozásra szólította fel, amelynek azonban a nő nem tett eleget, ezért a pap a hátsó kijárat felé indult, hogy az őt zaklató nő elől elmeneküljön, és közben telefonon értesítette a rendőrséget.

A nő ezt észlelve a pap kijutásának megakadályozása érdekében a hátsó ajtót bezárta, annak kulcsát magához vette, amelyet követően a pap végül a fürdőszoba ablakán keresztül kimászva menekült ki a házból. A rendőrség értesítését meghallva a pap elmenekülését követően a nő gépkocsijába ülve távozott a helyszínről.

Mivel a fenti kapcsolatfelvétel is sikertelenül zárult, a nő 2021. december 2-án 15.30 perc körüli időben Kerkabarabáson, a temetői kápolnában tartott misét követően egy általa kézzel írott levelet tett a pap gépkocsijának szélvédőjére, amely levélben azon meggyőződését hangoztatta, hogy a pap is szereti őt, és ismételten ezen érzelem nyílt bevallására és kapcsolatuk megbeszélésére szólította fel. A levélben továbbá a nő megfenyegette a papot azzal is, hogy amennyiben nem beszél vele és nem lesz hozzá őszinte, magánügyüket a nyilvánosság elé tárja, amelynek olyan következménye is lehet, hogy a pap elveszíti papi hivatását. A pap a levélre nem reagált, hanem másnap elment a rendőrségre, ahol beszámolt a történtekről.

A nő 2021. december végi gyanúsítotti kihallgatását követően a pap személyes háborgatásával felhagyott, illetve a pappal való telefonos kapcsolatfelvételi törekvései is ritkultak. A nő háborgató hívásai és személyes megjelenései, valamint kapcsolatfelvételi kísérletei a papot nyugtalanították, számára terhesek voltak, őt napi életvitelében zavarták.

Az ügyben a Lenti Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat a napokban - tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.