Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.09.30

Letartóztatták a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport vezetőit

Letartóztatták azt a két férfit, akiket a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport vezetőiként az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával és politikusok megölésének előkészületével gyanúsítanak - közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

A Budai Központi Kerületi Bíróság október 29-ig elrendelte a két férfi letartóztatását szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének  veszélye miatt. A végzés nem végleges - áll a közleményben. Az egyik férfi ellen felfüggesztett szabadságvesztésének hatálya alatt indult ez az eljárás.

magyarok-felelos-nemzeti-kormanyanak-birosaga.png

A megalapozott gyanú szerint a két férfi létrehozott egy Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet, amelyben az egyik gyanúsítottat bírói hatalommal ruházták fel. A másik gyanúsított feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt.

A gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét lépéseket is tettek, amikor gyűlésükön és az interneten a tagságukat a kormány tagjainak, vezető politikusoknak, bíróknak, közéleti szereplőknek a megölésére hívták fel. Ennek érdekében toborzásba is kezdtek. A nyomozás még folyamatban van.

A két férfit jelenleg emberölés előkészülete és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása bűntettével gyanúsítják.
A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn közölte, hogy emberölés előkészületének bűntette miatt őrizetbe vették a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport két vezetőjét. Kedden arról tájékoztatott a főügyészség, hogy állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították a két férfit.

Előzmények itt: Magyar politikusokat és bírókat akart kivégezni egy csoport.