Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.12.13

14 éve nem volt ekkora infláció, mint most

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. decemberben volt legalább ekkora az infláció - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A novemberi maginfláció 5,3 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az előző havinál.
Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 37,7, illetve 16,8 százalékkal. Az előző hónaphoz, képest a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az októberi 1,1 százalékos emelkedés után.   

inflacio-2021.jpg

Egy év alatt az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal emelkedett, ami 0,8 százalékponttal több az októberinél.  Ezen belül az étolaj ára  26,9, a liszté 20,2, a margariné 19,5, a kenyéré 12,1, a péksüteményeké 11,3, a baromfihúsé 9,0, százalékkal nőtt, a sertéshús ára viszont még mindig elmaradt az egy évvel korábbitól 1,1 százalékkal. A burgonya 28,0 százalékkal drágább, mint egy éve, a gyümölcsök és a zöldségek ára viszont csak 3,2, illetve 1,9 százalékkal emelkedett.  

A tartós fogyasztási cikkekért 6,6 százalékkal kellett többet fizetni, 1,2 százalékponttal gyorsult a drágulás üteme. A konyhabútorok ára 14,7, a szobabútoroké 13,2 százalékkal emelkedett, az új személyautókért  7,1 százalékkal, a kerékpárokért 12,2 százalékkal kell többet fizetni, a televíziók ára 8,5 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A háztartási energia árát átlagosan 0,9 százalékkal emelte, hogy 7,8 százalékkal drágább lett a szén és 7,4 százalékkal a tűzifa.

A szolgáltatások 4,6 százalékos novemberi éves drágulása 0,9 százalékponttal magasabb az októberinél, amiben benne van az autópálya díj és parkolás 35,9 százalékos emelkedése, miután egy éve ingyenes volt a parkolás.  A közlekedési szolgáltatások 13,2 százalékkal drágultak, a postai szolgáltatások 7,2 százalékkal, míg a telefon és az internet 1,0 százalékkal olcsóbb a tavalyinál.

Egy hónap alatt, októberhez viszonyítva az élelmiszerek 0,8, ezen belül a liszt 7,4, a péksütemények 4,3, százalékkal lettek drágábbak. A ruházkodási cikkek ára 1,2, a járműüzemanyagoké 2,0 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkek 1,2 százalékkal drágultak egy hónap alatt.

Az év első 11 hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,9, a nyugdíjas háztartások körében 4,4 százalékkal emelkedtek - közölte a napokban a KSH. MTI