Legyen kötelező mentőfelszerelés a vízibicikliken!
Jogszabály-módosítást kezdeményez a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a Belügyminisztériumnál annak érdekében, hogy kötelező legyen mentőfelszereléssel ellátni a vízibicikliket - közölte Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója szombaton az MTI-vel.
(Vízibiciklik a balatonmáriafürdői strandnál)
Elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a vízibickliken legyen mentőpatkó vagy mentőgyűrű.
A 300 vízijármű-kölcsönző kezelésében körülbelül 5 ezer vízibicikli van, amelyet kellemes időben naponta 50-100 ezer ember használ. 2017-ben hat, tavaly egy ember halt meg fulladás következtében ezek használatakor - tette hozzá.
A BFT a tragédiák megelőzéséért már tavaly elindította balesetmegelőzési programját, amely a területfejlesztési tanács honlapján (balatonregion.hu) olvasható.
A tanács tavaly ősszel bízta meg közbiztonsági testületét, hogy tekintse át három probléma - a nagyrendezvények miatti zajterhelés, a vízibiciklis balestek és az elektromos jetski-használat - jogi hátterét.
Molnár Gábor közölte: ezekben a kérdésekben társadalmi egyeztetésre, majd konszenzusra van szükség.
A BFT most vizsgálja, miként lehet a legszélesebb körben lebonyolítani a véleménykutatást és -egyeztetést - tette hozzá. MTI
Vízbe fulladt egy fiú a balatonmáriafürdői strandnál
Az eddigi adataink szerint a fiú parttól körülbelül 400 méterre ugrott a vízbe egy vízibicikliről. Rajta kívül még családtagjai tartózkodtak az eszközön. A vízibicikli utasai közül senki, így a fiatal fiú sem tudott úszni, így amikor elmerült, senki nem tudott a segítségére sietni. Az eltűnt fiút a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának egységei Sonar-ral keresték.