Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.07.28

Éld túl a balatoni nyaralást! - Életmentő tanácsok a zalai zsaruktól

A strandolás öröm, de a baj hirtelen bekövetkezhet, ezért fogadják meg a zalai rendőrök tanácsait!
A Balaton partján pihenőknek számolniuk kell az előre nem látható veszélyhelyzetekkel, a szabadvizek és az időjárás szeszélyeivel is. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kérik, hogy fogadják meg az alábbi tanácsokat, és tartsák be a fürdőzés alapvető szabályait:

Fürödni a kijelölt fürdőhelyen, illetőleg ott szabad, ahol a fürdés nem esik tiltó rendelkezés hatálya alá.

balatonfenyves-strand-1.jpg

(Fotó: archív. MTI/Varga György)

- A gyengén úszok, maradjanak a sekély vízben, kerüljék a vízibicikliről és más fürdőeszközről való hirtelen vízbe ugrást, először szokjanak hozzá a levegő hőmérsékleténél hidegebb vízhez.  


- 6 éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.


- Akik nem tudnak úszni, de a jól úszóknak is célszerű a mentőmellény vagy a mentőgallér használata.
A kereskedelmi forgalomban számos olyan eszköz kapható, amely megkönnyíti a vízben tartózkodást, ilyen például az úszógumi, karúszó, a gumimatrac, az úszódeszka, vagy az úszást segítő mellény. Ne felejtsük el, hogy ezek csupán fürdőeszközök, a vízen történő használatuk fürdésnek minősül! A vízibicikli szintén fürdőeszköznek minősül, ezért ahol a fürdés tilos, ott ezeknek az eszközöknek a használata sem megengedett és a viharjelzés esetén ugyanazok a szabályok érvényesek, mint fürdőzésnél.


- A szélben elsodródott fürdőeszközök, felfújható vízi játékeszközök után ne ússzanak, mert az életüket veszélyeztetik, ha ezt mégis megteszik és elsodródnak, maradjanak a felfújható eszközön, amíg a segítség megérkezik!


- Ismeretlen vízterületen, ahol nem ismerik a víz mélységét, és a meder sajátosságait óvatosan (a vízzel való fokozatos érintkezéssel) hagyják el a kishajót, csónakot, fürdőeszközt, mert a vízfelszín alatt lévő, nem látható kövek, cölöpök, sérülést okozhatnak!


- Szív- és érrendszeri-, légző-, továbbá mozgásszervi betegségben szenvedők egyedül soha ne fürödjenek!


- Alkoholfogyasztás illetve étkezést követően ne menjenek azonnal a vízbe, várjanak, amíg az alkohol hatása elmúlik!   

Nyugodt, gondtalan és balesetmentes nyarat kíván a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság!