Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.02.03

Mennyire fontos a kapcsolati tőke?

Van egy teória, miszerint, hat ember elég ahhoz, hogy találkozzunk az Amerikai Elnökkel. Mindenkinek van egy ismerőse, aki ismer egy olyan embert, aki ismeri azt, akit ismerni kell, és végül megvan az összeköttetés.

 

A valós életben kevesen akarnak elnökökkel találkozni, de jó helyen dolgozni már annál inkább. A legjobb munkahelyeket nem kínálják nekünk tálcán. Nagyon ritkán találunk olyan pozíciókat az interneten, mint például egy hatalmas cég vezérigazgatói posztja. Az ilyen állásokat a vállalat belső alkalmazottjai között pályáztatják meg, ezért fontos, hogy jó helyen és jó időben legyünk.

 

veszprem-allas.jpg

 

Milyen előnyökkel jár, ha ismerősünk juttat be egy vállalkozáshoz? Az állásinterjú általában könnyebb, vagy esetleg nincs is, inkább elbeszélgetés jellemző, ahol a munkával kapcsolatos részleteket beszéljük meg, mettől meddig tart a munkaidő és, hogy mennyi fizetés jár ezért. Sokkal kötetlenebb és barátságosabb tud lenni így ez a megbeszélés.

 

Az első munkanapunk is egyszerűbben tud indulni akkor, ha nem egy teljesen idegenként tekintenek ránk, hanem van egy közös ismerősünk, egy közös téma, amiről az ember képes másokkal beszélgetést kezdeményezni. Ezáltal nem érezzük magunkat feszélyezve, amit mások is megéreznek, így könnyebb az ismerkedés.

 

Viszont fontos figyelnünk, hogy ne éljünk vissza ismerősünk jóindulatával és a beajánlásával, mert az rossz fényt vethet ránk és az ismerősünkre egyaránt.

 

Amennyiben nem sikerül ismerősünk által bekerülni a kiszemelt vállalkozáshoz, úgy érdemes lehet az online álláskeresés azon belül pedig a VeszpremAllas.hu weboldalt felkeresnünk, ami segíthet az álláskeresésben, bővebb információk a linken. A város és a megye kínálatai közül válogathatunk szaktudásunknak megfelelően.