Ismét drónokkal támadták Moszkvát
Ismét drónokkal támadták Moszkvát
Moszkvában több épület kisebb károkat szenvedett dróntámadás következtében - közölte kedd reggel Szergej Szobjanyin polgármester a Telegram-csatornáján.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az orosz főváros ellen Kijev által végrehajtott "terrortámadást" nyolc drónnal hajtották végre. Ezek közül hármat rádióelektronikai eszközökkel földre szállítottak, ötöt pedig Pancir-SZ típusú légvédelmi rakétarendszerrel lőttek le Moszkva megyében.
(Fotó: archív: május elején dróntámadás érte a Kremlt, minden drónt lelőtt a moszkvai légvédelem)
Andrej Vorobjov, a moszkvai régió kormányzója is beszámolt róla, hogy a légvédelem több, a főváros irányába tartó drónt lelőtt. A közösségi médiában videó jelent meg arról, hogy egy drónt a levegőben lőnek le Moszkva megyében. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) a támadás ügyében eljárást indított.
Szobjanyin polgármester az írta, hogy a mentőszolgálatok a helyszínen dolgoznak és hogy komolyabb sérülés nem történt. A moszkvai hatóságok szerint ketten folyamodtak orvosi ellátásért, de kórházi kezelésre senki sem szorult.
A TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökség szerint a Lenin sugárúton és a Profszojuznaja utcában ért találat egy egy-egy lakóépületet. Mindkét házból evakuálták a lakókat addig, amíg átkutatták az épületeket. Ideiglenesen forgalomkorlátozást is bevezettek a helyszínek környékén, amelyet később feloldottak.
Az RBK gazdasági napilap szerint Új Moszkva egyik toronyházának 25. szintjén is kitörtek az ablakok, feltehetően hasonló okokból. A hatóságok szerint mind a négy Moszkva környéki polgári repülőtér rendes üzemmódban működik. (Pogár Demeter/MTI)