Skip to main content

A női sport története Magyarországon és a legsikeresebb sportolónők

2023. június 14.
Letenye Média

Mai perspektívából talán hihetetlenül hangzik, de a 19. századig a nőket teljes egészében kirekesztették a sportolásból. A helyzet abban az évszázadban kezdett megváltozni, amikor az arisztokráciához tartozók egyre többet teniszeztek, vívtak és lovagoltak, amiben már a hölgyek is részt vehettek, de kizárólag azzal a kitétellel, hogy női nyerget dobnak a ló hátára. Érdekesmód az úszásra nem vonatkozott efféle korlátozás, mert azt akkoriban még nem tekintették sportnak.

A helyzet radikálisabban a 20. században kezdett megváltozni, ekkor nyílt egyre több sportolási lehetőség a nők előtt, az olimpiai játékokon az évszázad huszas éveiben vehettek részt először. A helyzet valójában a mai napig nem vált egyértelművé és ha azt gondolnád, hogy csak Ázsiában, vagy Afrikában vannak kirekesztő rendelkezések, akkor ki kell, hogy ábrándítsunk. A Római Sakk Klub és a Nápolyi Evezős Klub ugyanis ma sem vesz fel nőket a tagságába.

Azért alapjában véve mára már megváltozott a helyzet. A néhány kuriózumtól eltekintve a nők ott lehetnek a legnagyobb világversenyeken és a magyar női klubok is sikert sikerre halmoznak, ezért sokan előszeretettel fogadnak is rájuk. Ha te is szeretnéd követni a példájukat, erre az egyik lehetőség az unibet regisztráció, ami után már meg is teheted a tippedet kedvenc női sportolódra.

polgar judit nagykanizsa sakk 1536x1024

(Polgár Judit többszörös magyar világbajnok sakkozó)

Magyar női sportsikerek

Az első komolyabb magyar női sportsikerek a múlt század ötvenes és hatvanas éveiben érkeztek. A csapatsportokat illetően a Ferencváros női kézilabdázói voltak különösen sikeresek, akik nemcsak többszörös országos bajnokok voltak, de az Európa bajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhattak.

A női vízilabda válogatott már ebben az évezredben ért a csúcsra, ők 2005-ben nyerték meg az első hivatalosnak tekinthető női vízilabda világbajnokságot. Azonban, ha a magyar női sportsikerekről van szó, inkább az egyéni sportokat érdemes górcső alá venni, az igazi legendák ott születtek. Nézzük a legemlékezetesebb és legsikeresebb magyar sportolónőket.

Az első magyar nő, aki olimpiai aranyérmet szerzett az Székely Éva volt, aki a helsinki 1952-es ötkarikás játékokon állhatott a dobogó legfelső fokára. Ő 200 méteres hátúszásban volt a legjobb. A felsorolásban mindjárt második helyre kerül a csodálatos Egerszegi Krisztina, aki szintén a vízben vált legendává. Ő három olimpián úszott, ahol összesen öt aranyérmet szerzett. Ő az egyetlen olyan úszó a világon, aki ugyanabban a versenyszámban, a 200 méteres hátúszásban háromszor tudott olimpiát nyerni.

Váltsunk sportágat. Keleti Ágnes tornászként ért el világsikereket, ő nem kevesebb, mint öt olimpiai aranyat szerzett, míg Gönczi Ibolya röplabdában vált híressé, több nemzetközi versenyen is aranyérmet szerzett a magyar válogatott színeiben.

Szász Emese 2016-ban Rio de Janeiróban nyert olimpiát kardvívásban, de ha igazán nagy sikerek után vadászunk, akkor vissza kell mennünk a medencébe, hiszen a listánkon a következő Kovács Ágnes, aki pedig összesen hat olimpiai éremmel gazdagította a magyar sport sikereit.

Szintén világhírnevet szerzett karrierje során Polgár Judit sakkozó, aki olyannyira zseniális volt a maga műfajában, hogy a férfiakat is sorra verte. A mai napig ő az egyetlen női sakkozó, aki a férfi kategóriában világbajnoki címet tudott nyerni.

A sort még hosszasan folytathatnánk, a lényeg, hogy a női sportolók legalább olyan mértékben hozzájárultak a magyar sport hírnevéhez, mint a férfiak, nagyon sok világhírű női sportolót adtunk a világnak.

Hírstart friss hírek