Skip to main content

Kábítószerrel kereskedett egy semjénházai férfi

2023. május 22.
Letenye Média

Kábítószerrel kereskedett egy semjénházai férfi

A nagykanizsai nyomozók egy 27 éves semjénházai férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A zalai rendőröknek a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján elrendelt nyomozás eredményeként sikerült azonosítani azt a férfit, aki a jelenlegi adatok szerint Molnáriban lévő hegyi pincéjében árult kábítószert.

semjenhaza kabitoszer 2023 2

A megalapozott gyanú szerint a semjénházai lakos az elmúlt hónapokban több fogyasztónak is értékesített marihuánát, akik három-négyezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért.

A rendőrök 2023. május 18-án tartottak kutatást a díler hegyi hajlékában, ahol kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, és annak porciózásához használatos eszközöket találtak, amiket lefoglaltak.

A gyanúsított nemcsak árulta, hanem fogyasztotta is a kábítószert. A vele szemben alkalmazott drogteszt amfetaminra és THC-re is pozitív értéket mutatott.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a 27 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt - közölte a Rendőrség honlapján hétfőn a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZVMRFK)

semjenhaza kabitoszer 2023

semjenhaza kabitoszer 2023 3


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek