Csaknem negyven utassal és csomagokkal együtt vette át a román sofőr azt a buszt, amiben több száz pár, hamis márkajelzésű papucsot találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.
Spanyolországig húzta volna utánfutóját és furcsa csomagjait egy román turistabusz, de a NAV járőrei az M7-es autópálya Somogy vármegyei szakaszánál egy lépéssel sem engedték tovább.
Ragasztószalaggal körbetekert, fekete zsákokat találtak a személyes poggyászok között a pótkocsiban. A gondosan leragasztott csomagok csaknem kétszáz pár, több ismert márka emblémáját utánzó márkajelzésű papuccsal voltak megtömve.
A sofőr azt mondta, hogy nem tudott a lábbelikről, Aradon vette át a Spanyolországba tartó buszt, amelyen már az utasok is várták.
Szakértők szerint a papucsok hamisítványok, amelyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba.
Nem hagynak majd nyomot a spanyol tengerparton a hamis papucsok, hiszen a pénzügyőrök azonnal lefoglalták a több mint ötmillió forint vagyoni hátrány okozó árut - közölte honlapunkkal Juhászné Prantner Etelka pénzügyőr százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense.
ÜDVÖZLÜNK! KÉRJÜK, KAPCSOLD KI AZ ADBLOCKOT! Úgy tűnik, hogy reklámblokkolót használsz. Semmi gond. Ki nem? De reklámbevételek nélkül nem tudjuk ezt az oldalt továbbra is ilyen minőségben üzemeltetni. Köszönjük!