Halálos lakástűz Szentgyörgyváron
Halálos lakástűz Szentgyörgyváron
Szombat este érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy száztíz négyzetméteres családi ház egyik, tizenhat négyzetméteres szobája a Zala vármegyei Szentgyörgyváron, a Petőfi Sándor utcában.
A tűzzel érintett helyiségben az ágy és a mellette lévő szekrény égett, a lángok pedig egy négyzetméteren a födémet is elérték.
A helyszínre Keszthelyről három tűzoltóautóval tizenegy hivatásos tűzoltó, valamint az alsópáhoki önkéntes tűzoltók négy fővel érkeztek ki, akik rövid idő alatt megfékezték a lángokat.
A tűzoltók az épületből egy gázpalackot is kihoztak, amit visszahűtöttek, megelőzve ezzel egy robbanást. Oltás közben egy középkorú nő holttestét találták meg a házban. Nem kizárt, hogy a tüzet ágyban dohányzás okozta, azonban a tűz pontos keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.
A hasonló tragédiák megelőzése érdekében érdemes füstérzékelőt szerelni az otthonunkban a konyha, a háló és a nappali plafonjára - tudatta honlapján vasárnap a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.