Fő tartalom átugrása

„A bankban dolgozók meghekkelték a számláját” – így vert át egy idős zalai férfit a csaló

2025. június 19.
Letenye Média

„A bankban dolgozók meghekkelték a számláját” – így vert át egy idős zalai férfit a csaló

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

Feljelentést tett a rendőrségen egy 78 éves férfi, hogy felhívta telefonon egy nő, aki kibernyomozónak adta ki magát. Közölte az idős emberrel, hogy a bankban dolgozók meghekkelték a bankszámláját, ezért veszélyben van a pénze.

A telefonáló arra utasította a sértettet, hogy menjen be a pénzintézetbe, és vegye ki a pénzét, amiért majd egy nyomozó kollégája érkezik. Még egy jelszót is megbeszéltek, nehogy idegennek adja át az összeget.

A sértett kihallgatásakor elmondta, hogy furcsán beszélt az a férfi, akinek átadta az 5 millió forintot, törte a magyar nyelvet, nem volt egyenruhában, és igazolványt sem mutatott.

rendorseg auto

Fogadják meg a rendőrség tanácsait, hogy ne váljanak hasonló csalások áldozatává!

Lépjenek kapcsolatba rokonaikkal, ismerőseikkel, ha olyan telefonhívásuk érkezik, amiben ismeretlenek pénzt kérnek!
Minden gyanús telefonhívást, e-mailt vagy üzenetet haladéktalanul jelentsenek a rendőrségnek a hasonló bűncselekmények visszaszorítása érdekében!
Sem a pénzintézet, sem a rendőrség nem kér olyat, hogy hajtsanak végre bármilyen utalást, mert a pénzük veszélyben van!
Ha úgy látják, hogy minden óvintézkedésük ellenére becsapták, megkárosították, azonnal tegyenek feljelentést bármely rendőri szervnél vagy a 112-es segélyhívó számon!

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál - hívta fel a figyelmet a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó

26 millió! Ennyibe került egy meggondolatlan kattintás Zalában


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek