Két nő - köztük egy letenyei - halálát okozta a baleset Nagykanizsán
Két nő - köztük egy letenyei - halálát okozta a baleset Nagykanizsán
Nagykanizsa külterületén 2023 júniusában okozott halálos közúti balesetet egy 25 éves férfi, aki a 7. számú főúton, a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt, majd nekiütközött az elé szabálytalanul kihajtó, két utast is szállító autónak.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádirata szerint a 25 éves férfi 2023. június 10-én kora este, Nagykanizsa külterületén, a 7. számú főúton autózott a 60 km/h sebességkorlátozó jelzőtábla ellenére 95-99 km/óra sebességgel.
Amikor egy kereszteződéshez ért, észlelte, hogy az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzése ellenére kihajtott elé egy másik autó.
A járművet vezető nő édesanyját és négyéves fiát szállította.
A veszélyhelyzetre a férfi fékezéssel és balra kormányzással reagált, de a megengedett sebesség jelentős túllépése miatt nem tudta elkerülni az ütközést, így nekicsapódott a nő által vezetett jármű bal oldali sárvédőjének.
A baleset következtében a nagymama a helyszínen, míg az anya a kórházba szállítást követően életét vesztette.
A négyéves gyermek túlélte az ütközést.
Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a napokban - tudatta honlapunkkal szerdán a Zala Vármegyei Főügyészség.
(Fotók: Egy, a balesetben nem érintett jármű fedélzeti kamerájának felvételéből. Ugyeszseg.hu)