Skip to main content

Lenti és Budapest között távolsági busszal küldözgették a milliókat

2024. július 04.
Letenye Média

Lenti és Budapest között távolsági busszal küldözgették a milliókat

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztályának nyomozói befejezték a jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt indított nyomozást.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a zalai rendőrök még 2023. augusztus 7-én elfogtak két férfit, akik több éve illegálisan, engedély nélkül váltottak valutát.

zala megye illegalis valutavaltás 2023 2

zala megye illegalis valutavaltás 2023

zala megye illegalis valutavaltás 2023 3

A nyomozók megállapították, hogy egy 55 éves lenti lakos rendszeresen adott el feketén eurót, melyet becsomagolt, és a Lenti–Budapest között közlekedő távolsági busz sofőrjével elküldte egy, a fővárosban lakó 49 éves egyiptomi ismerősének, aki azt beváltotta, és forintban visszaküldte.

A rendőrök akkor érték tetten a külföldit, amikor a neki küldött – 60 ezer eurót tartalmazó – csomagot átvette a Népligetben, az annak megfelelő összeget pedig forintban átadta. A nyomozók lefoglalták az elfogásnál és a kutatás során megtalált, 13 millió forintot érő valutát.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a két gyanúsítottal szemben a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett miatt folytatott nyomozást, az iratokat megküldte az ügyészségnek - tudatta csütörtökön a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek