1 post
Skip to main content

Kutyák, emberek estek egymásnak Zalában

2024. április 08.
Letenye Média

Kutyák, emberek estek egymásnak Zalában

A zalaegerszegi rendőrök állatkínzás és súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki a konfliktus két szereplőjét.

Egy vaspöri nő tett bejelentést a rendőrségre 2024. április 5-én dél körül, hogy szomszédja megszúrta a kerítésoszlophoz kikötött kutyáját egy késsel. Elmondta, hogy erről videót is készített a telefonjával.

Vaspor szomszedvita 2024

kes Vaspor szomszedvita 2024

A felvétel alapján kiderült, hogy a 33 éves asszony, aki évek óta haragban van a mellette lakókkal, aznap is összeszólalkozott a családfővel az utcán.

A vita úgy elharapódzott, hogy egy öntözőkanna vízzel leöntötte a férfit, majd a kikötött malinoist eloldotta a pórázról, ami megharapta az 55 éves embert.

Ezután a szomszédok kutyái is egymásnak estek, a férfi pedig újra megszúrta a már megsebesített állatot, és többször belerúgott a sajátját marcangoló másik kutyába.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói kihallgatták a konfliktus mindkét szereplőjét. A férfival szemben állatkínzás vétség, a nő ellen pedig súlyos testi sértés kísérlete miatt indult büntetőeljárás - közölte a Rendőrség honlapján hétfőn a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek