Halálos áldozatot követelt a tűz Zalaegerszegen
Halálos áldozatot követelt a tűz Zalaegerszegen
Szerda késő délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Zalaegerszegen egy idős nőhöz nem tud bejutni a rokona.
A Gesztenyési utcában lévő lakásba a tűzoltók hatoltak be, ott egy korábbi tűz nyomait találták, lángok már nem voltak.
Nem zárható ki, hogy a tüzet egy elektromos hősugárzó okozta, a tűzzel érintett helyiségben egy embert találtak, akinek az életén már nem lehetett segíteni.
A tűz keletkezési okát és körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja.
Fontos, hogy a fűtőberendezéseken és azok közvetlen közelében ne legyenek éghető anyagok, hiszen azok könnyen meggyulladhatnak.
A tragédiák elkerülése érdekében célszerű füstérzékelőt használni, amely hangos sípolással hívja fel a figyelmet a veszélyre - közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.