A nyomozás adatai szerint a két helyi férfi közreműködött abban, hogy az egyik zalaegerszegi kocsma helyiségében illegálisan elhelyezett játékgépeken a vendégek tiltott szerencsejátékot folytassanak.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai összehangolt akció során 2024. február 2-án reggel csaptak le a szervezőkre.
Az elkövetőknél tartott kutatások során a rendőrök három pénznyerő automatát, informatikai eszközöket és pénzt találtak, amiket lefoglaltak. Az ingatlanból előkerült még négy gáz-riasztó fegyver is.
A nyomozók a TEK közreműködésével elfogták mindkét embert, és előállították a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra, ahol tiltott szerencsejáték szervezése bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.
A férfiakat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit az 51 éves gyanúsított esetében a bíróság el is rendelt. Az 59 éves társa bűnügyi felügyelet alá került - közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók/videó: police.hu)