1 post
Skip to main content

Péntek óta három ember halt meg lakástűzben Magyarországon

2024. január 21.
Letenye Média

Péntek óta három ember halt meg lakástűzben Magyarországon

Péntek óta három ember vesztette életét halálos lakástűzben Magyarországon.

Lakástűzben meghalt egy ember Hajdúböszörményben

Meghalt egy ember, miután péntek éjjel kigyulladt egy társasházi lakás Hajdúböszörményben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szombaton az MTI-vel.

Dóka Imre tájékoztatása szerint éjfél után érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy kigyulladt egy tizenhatlakásos társasház egyik első emeleti lakása Hajdúböszörményben, a Győrössy kertben.
A négyemeletes társasházban a tűz keletkezésekor huszonkilenc ember volt otthon, ketten a kigyulladt lakásban tartózkodtak, egyikük még ki tudott menekülni az égő épületből, a másik ember életét vesztette.
A tűzoltók az oltás mellett a sűrű füsttel telítődött lépcsőházból több lakót is kimenekítettek, a helyszínre melegedő busz érkezett, a társasház fűthető maradt, de jelenleg nincs áram az épületben. A katasztrófavédelem vizsgálja a tűz keletkezésének körülményeit - közölte Dóka Imre.

szentgyörgyvar halalos lakastuz 2023

(A fotó illusztráció: Halálos lakástűz a Zala megyei Szentgyörgyváron. Fénykép: Keszthely HTP)

Lakástűzben meghalt egy idős ember Balatonföldváron

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy száz négyzetméteres lakóház szombat este Balatonföldváron, a tűzben egy idős ember életét vesztette - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Dóka Imre tájékoztatása szerint a tűzeset a Liszt Ferenc utcában egy száz négyzetméteres családi házban történt. Ketten voltak az épületben, egyiküknek sikerült kimenekülnie. Egy idős ember életén már nem lehetett segíteni. A tűz keletkezésének okait, a tűzeset körülményeit vizsgálják.
Az őrnagy felhívta a figyelmet: az elmúlt huszonnégy óra alatt ez már a második olyan lakástűz volt, amely áldozatot követelt; a tragédiák megelőzése érdekében a családi házakban és a lakásokban fontos lenne füstérzékelőt alkalmazni.

Lakástűzben meghalt egy ember Álmosdon

Kigyulladt egy százötven négyzetméteres lakóház a Hajdú-Bihar vármegyei Álmosdon vasárnap reggel, a tűzben egy ember életét vesztette - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Dóka Imre tájékoztatása szerint a tűzoltók kiérkezésekor a Béke utcai épület két helyisége teljes terjedelmében égett és lángra kapott a tetőszerkezet egy része is.
Az épületben a tűzoltók találtak egy embert, de már nem lehetett rajta segíteni - írta.


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek