Fő tartalom átugrása

Lecsaptak a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói

2025. november 03.
Letenye Média

Lecsaptak a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói

Távolról nézve jól prosperáló autóimportőr, hétköznapi emberek, átlagos életmód, közelebbről viszont már teljesen mást mutat. Jól elrejtett számlagyár működtetésével foglalatoskodott a hierarchikusan szervezett bűnözői kör. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által felderített bűnszervezet tagjai, 5 éves működésük alatt, összesen 2,7 milliárd forintnyi áfa befizetését mulasztották el.

A Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói 22 helyszínen csaptak le egyidőben. A pénzügyi nyomozók parkolópályára állították azt a számlagyárat, amelyet a bűnszervezet tagjai a gépjárműkereskedelem árnyékában építettek fel.

NAV szamlagyar 2025 oktober

A bűnözők szervizhálózat helyett, a jól konstruált, „bukó cégekre" és „köztes cégekre" épített lánc működtetésével, 2,7 milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek. 

A számlagyárban érintett gazdasági társaságok szerepe, a legálisan folytatott gépjárműkereskedelmi tevékenység mellett - javarészt arra összpontosult, hogy - a vevő partnereik részére valós teljesítés nélküli, látszólagos belföldi beszerzéseket biztosítsanak, így jogosulatlanul teremtették meg számukra az adólevonási jogot.

A szervezet vezetője Pest vármegye területéről irányította az illegális ügyleteket; a cégek pénzügyi és számlázási folyamatait.

NAV szamlagyar 2025 oktober 2

NAV kutya szamlagyar 2025 oktober

A bűnszervezet irányítóját és egy tagját a MERKUR bevetési egység fogta el; a házkutatásokat a NAV informatikus szakemberei és revizorai, valamint bankjegy- és kábítószerkereső kutyái segítették. 

A pénzügyi nyomozók hat, összesen 659 millióra becsült ingatlant vettek zár alá, 50 millió forint értékben járműveket, 20 millió forint értékben készpénzt foglaltak le. A bűnbanda felszámolásán a NAV bűnügyi és bevetési állományából több mint 100 pénzügyőr dolgozott.

A nyomozók különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt, nyolc főt hallgattak ki gyanúsítottként. A szervezet vezetőjét letartóztatta a bíróság. Az elkövetők bűnösségük megállapítása esetén akár 15 év szabadságvesztésre is számíthatnak.

Bingó, (a kábítószerkereső kutya) beszerzéséhez az Európai Unió CCEI programja nyújtott pénzügyi támogatást - közölte honlapunkkal hétfőn dr. Ihász Tamás pénzügyőr hadnagy, a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense. (Fotók: NAV)


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek