Külföldi epret árult magyarként - Többmilliós bírságra számíthat
Külföldi epret árult magyarként - Többmilliós bírságra számíthat
Súlyos szankciókra számíthat az a vállalkozó, akinél munkatársaink egy vizsgálat alatt három jogsértést is feltártak: nem adott nyugtát, nem jelentette be alkalmazottait és áruja eredetét sem tudta igazolni. Mindezek mellett még a vásárlóit is megtévesztette.
Az egyik népszerű közösségi oldal értékesítési csoportjában hirdetett akciós epervásárt egy vállalkozó. Az akcióban előzetesen, online lehetett lefoglalni minimum öt kilogramm epret. A nagyszámú érdeklődő között a NAV Győr-Moson-Sopron vármegyei revizorai is leadták rendelésüket.

(Fotók: NAV)
A vállalkozó a gyümölcs átadásakor nem adott nyugtát az ellenőröknek, ahogy az előttük vásárlóknak sem. Arra is gyorsan fény derült, hogy a helyszínen lévő két alkalmazottját bejelentés nélkül foglalkoztatta.
Munkatársaink az eladásra kínált, teherautón, ládákban tárolt ötszáz kilogramm gyümölcs eredetét is vizsgálták, az árus azonban beszerzési számlát sem tudott bemutatni. Végül bevallotta, hogy a magyar eperként hirdetett gyümölcsöt külföldön vásárolta, az eladási ár harmadáért. A vizsgálaton részt vettek a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal szakemberei is, akik szintén eljárást indítottak az árueredet hiányosságai miatt. Az adózási szabályok súlyos és szándékos megsértése miatt a vállalkozó összességében akár többmilliós bírságra is számíthat.
Érdemes tisztában lenni a szabályokkal, hiszen az az adózó, aki elmulasztja a számla- vagy nyugtaadást, akár kétmillió forint mulasztási bírsággal számolhat, és a NAV első alkalommal tizenkét nyitvatartási napra, lezárhatja az üzletét, a mulasztás három éven belüli újabb ismétlődése esetén a lezárás időtartama harminc, illetve hatvan nyitvatartási napra nő.

Ha a szabályszegő katás, kivás vállalkozó, elesik a kedvezményes adózási módtól, és az átalányadózásra jogosultsága is megszűnik. Az alkalmazottjukat bejelentés nélkül foglalkoztatók két évre felkerülnek a NAV honlapján kihelyezett listára, ami jellemzően kizárást is jelent a költségvetési forrásokból finanszírozott pályázatokból. Az igazolatlan eredetű áru esetén a törvény minimumbírságot ír elő, így kis mennyiségű igazolatlan eredetű áru után is több százezer forintos mulasztási bírságra kell számítani.
A súlyosan mulasztók a mulasztási bírság mellett utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak. Nekik a jegyzőkönyv átvétele után érdemes a lehető leggyorsabban ellenőrizni bevallásaikat és a fizetendő adót, a revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhetők az esetleg korábban be nem vallott tételek.
Az árus annak ellenére kockáztatott, hogy a NAV honlapján előzetesen jelezte: a nyári hónapokban a szezonális gyümölcsöket és zöldségeket árusító vállalkozásokat kiemelten ellenőrzik a vármegyében. Célszerű tehát figyelni a NAV Adótraffipax rovatát, itt előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók - közölte Facebook oldalán a NAV.
Kapcsolódó