Tavaly 1952 forint volt a fizikai munkát végzők bruttó órabére
Tavaly 1952 forint volt a fizikai munkát végzők bruttó órabére
Csaknem 20 százalékkal, 1630 forintról 1952 forintra nőtt tavaly az év végére a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ám ebben a decemberi minimálbér-emelés mértéke is megjelenik már.
A felsőbb bérkategóriákban mérsékeltebb volt a bérek növekedése - közölte a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder és a Moore Hungary az MTI-vel.
A Trenkwalder csaknem 7000 munkavállaló béradatait feldolgozva megállapította, hogy a legtöbb régió fizikai átlagórabérei között nincsen jelentős eltérés, 1700-1900 forint közötti sávban mozognak, a mezőnyből azonban kiugrik a Közép-Dunántúl, Közép-Magyarország és a főváros. Előbbi régióban már 2100 forint az órabérek átlagos nagysága, a két utóbbiban a 2600 forintot közelíti - tették hozzá.
Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója ismertette, hogy az első látásra kiugró mértékű növekedésben szerepet játszott egy egyszeri hatás is: a minimálbér-emelés kivételesen már a decemberi béreknél érvényesült, így a cégek már idén végrehajtották az általában csak januárban esedékes béremeléseiket.
Azt is hozzáfűzte, hogy enélkül becslésük szerint 13-15 százalék között alakult volna a béremelkedés éves üteme.
Mivel decemberben már csupán 5,5 százalékos volt az infláció az egy évvel korábbihoz képest, a reálbérek a 2023-ban tapasztalt visszaesés után ismét növekedési pályára kerültek – közölte.