Skip to main content

Zalai letartóztatási indítvány az időseket országszerte kifosztó elkövetők ellen

2023. június 16.
Jog
Letenye Média

Zalai letartóztatási indítvány az időseket országszerte kifosztó elkövetők ellen

Többrendbeli kifosztás bűntette miatt indítványozta a Zalaegerszegi Járási Ügyészség annak a két büntetett előéletű - 45 éves Tolna vármegyei, és a 49 éves Fejér vármegyei férfinek a letartóztatását, akik időskorú sértettek megtévesztésével, a lakásukba bejutva tulajdonították el pénzüket.

A letartóztatási indítvány szerint a két férfi a bűncselekmények elkövetése érdekében járta az országot, és több városban is megkárosítottak idős korú sértetteket.

trukkos tolvajok 2023

2023 áprilisában Pécsett, azzal tévesztették meg a 95 éves sértettet, hogy ajándékot hoztak neki, amiről egy iratot szeretnének aláíratni vele. Ennek érdekében a sértett beengedte őket, majd a sértett idős korából adódó figyelmetlenségét kihasználva beszélgetéssel elterelték a figyelmét, közben pedig a hálószoba komódjából eltulajdonították a sértett félretett pénzét, összesen 1.400.000,- forintot, majd távoztak a lakásból.

2023 májusában Zalaegerszegen, magukat az önkormányzattól érkező szerelőknek kiadva azzal tévesztették meg a 65 éves sértettet, hogy nyugdíjasok lakásaiban mérik fel a javításra szoruló hibákat, amit kedvező áron megjavítanak. A sértett a lakásba beengedte őket, majd egyikőjük a sértett idős korából adódó figyelmetlenségét kihasználva, a figyelmét elterelve elkezdte felírni a javításra szoruló hibákat, miközben a másik férfi a lakást átkutatta, amely során ellopta a sértett táskájából a pénztárcáját, a benne lévő 11.000,- forint készpénzzel, és OTP Bank által kibocsátott bankkártyával együtt.

Szintén 2023 májusában, Békéscsabán azzal tévesztették meg a 91 éves sértettet, hogy ajándékot hoztak neki, amihez szükségük van a sértett nyugdíjszelvényére. A gyanúsítottak bementek a lakásba, a sértett pedig a szőnyeget felemelve elővette az alatta tárolt nyugdíjszelvényét. Ezt követően a gyanúsítottak a sértett idős korából adódó figyelmetlenségét kihasználva beszélgetéssel elterelték a figyelmét, közben pedig a szőnyeg alól eltulajdonították a sértett félretett pénzét, összesen 700.000,- forintot, majd távoztak a lakásból.

2023. június 13-án a két férfi Sopronba ment, ahol magukat késélezőknek kiadva jutottak be a 72 éves sértett lakásába, ahol idős korából eredő figyelmetlenségét kihasználva elterelték a figyelmét akként, hogy egyikük elkezdett élezni egy kést a konyhában, a másik férfi pedig mosdóba kéretőzött. Amíg a sértett a konyhában tartózkodott, a mosdóba indult férfi kivette a sértett 640.500,- forintját egy komódból, majd a gyanúsítottak együtt távoztak a lakásból.

Ezt követően az M1 autópályán elfogták az elkövetőket, gépkocsijukból pedig lefoglalták a sértettől eltulajdonított pénzt.

Az ügyészség a többszörös, és különös visszaesőnek is számító két férfi letartóztatását a bűnismétlés veszélyére, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére tekintettel indítványozta - közölte honlapunkkal pénteken dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője.

A 44 éves dalmandi B. Lászlót, és a 38 éves alapi R. Mihályt a zalai nyomozók fogták el.

Frissítés

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája helyt adva az indítványnak, a bűnismétlés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére tekintettel 30 napra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

A végzés ellen a két férfi és a védőik fellebbezést nyújtottak be, így az nem jogerős - tudatta a Letenye Médiával pénteken dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek