Ittasan és bedrogozva hajtott egy házba Zalaegerszegen

2023. május 10.
Jog
Letenye Média

Kábítószer birtoklásának vétsége és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség azzal a 38 éves zalaegerszegi férfivel szemben, aki tavaly május 17-ére virradó éjszaka leittasodva, és kábítószer hatása alatt ült a volán mögé, majd hajtott be egy ház ajtaján személygépkocsijával.

A vádirat szerint a férfi 2022 áprilisában Amszterdamban vásárolt marihuánát, melyből több alkalommal is fogyasztott cigaretta formájában. Így történt ez 2022. május 16-án is, amikor a férfi az esti órákban hölgy ismerősével szórakozott egy zalaegerszegi vendéglátóhelyen, ahol a marihuána fogyasztáson túl erősen le is ittasodott.

ittasan hazba hajtott autoval zalaegerszeg 2022

A szórakozóhelyen egészen zárásig tartózkodtak, majd éjjel egy óra körüli időpontban a férfi - állapota ellenére – a volán mögé ült, utasként pedig nő ismerősét szállította.

A férfi – ittasságából és bódultságából eredő figyelmetlensége miatt – a járművel útközben egy kanyarodás során letért az úttestről, és nekiütközött egy tűzcsapnak, melyet kidöntött, az ütközést követően azonban tovább vezette a személygépkocsit.

A férfi nagyságrendileg egy kilométert haladt tovább, amikor egy kereszteződéshez érve balra kívánt kanyarodni, azonban egyenesen haladt tovább, felhajtott a járdára, majd egy ingatlan nyílászáróin keresztül az épület földszinti részébe hajtott.

A férfi és utasa a balesetet követően a gépjárműből kiszálltak, majd a gépkocsit hátrahagyva gyalogosan távoztak a helyszínről.

A tűzcsapban és az ingatlanban anyagi kár keletkezett.

A férfival szemben az ügyészség a vádiratban kábítószer birtoklásának vétsége és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt pénzbüntetés kiszabását, és járművezetéstől eltiltást indítványozott a napokban - közölte honlapunkkal szerdán dr. Jánky Judit a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

Az esetről Facebook oldalára egy videót is feltöltött az ügyészség.


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek

Főoldal | Adatvédelem Impresszum | Kapcsolat | RSS csatornák  | Archívum 2012-2023  Copyright © letenyemedia.hu Minden jog fenntartva.