Fáradt sofőr tarolta le a kerítést, majd a ház falának csapódott Zalában - Vádemelés
A szlovák állampolgárságú férfi még 2025. június 27-én a hajnali órákban közlekedett kamionnal Rédics felől Kálócfa irányába a 86-os számú főúton.
Amikor a Zalabaksán átvezető útszakaszra ért, fáradtsága miatt letért az úttestről a jobb oldali útpadkára, és vízelvezető árkon keresztül az ott lévő ingatlanok kerítésének ütközött.

(Fotók: archív)
A járműszerelvényt a kerítés nem állította meg, az a lakóház falának és tetőszerkezetének ütközött.
A lakóház első szobájában fekvő és alvó kiskorú sértett a baleset következtében az ütközés következtében beomlott épületrész alá szorult és 8 nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A baleset bekövetkezésének oka az volt, hogy a sofőr megszegte a KRESZ szabályait, mivel fáradtsága miatt nem a jármű biztonságos vezetésére képes állapotában vezette a járműszerelvényt a közúti forgalomban, valamint nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfivel szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat, melyben pénzbüntetés kiszabását és Magyarország területére vonatkozó közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott - tudatta honlapunkkal szerdán dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.