Lelépett a milliós előlegekkel a lenti "szaki"
Lelépett a milliós előlegekkel a lenti "szaki"
A 25 éves, lenti lakosú, szakképzettséggel nem rendelkező, az építőiparban segédmunkásként csupán rövid gyakorlatot szerzett férfi 2022 júliusában kiváltotta egyéni vállalkozói igazolványát bontás és kézi földmunka tevékenységi körökre, majd az interneten hirdette magát.
A hirdetés szerint a vádlott teljeskörű lakásfelújítást, burkolást, festést, szigetelést, térkövezést, tereprendezést, valamint segédmunkát vállalt józan életű csapatával, hivatalos számlázással.
A vállalkozói tevékenység létesítése érdekében a vádlott egy kőműves ismerősét alkalmazottként egy hónapra bejelentette ugyan, ő azonban ténylegesen nem végzett munkát nála.
A vádlottnak állandó alkalmazottja nem volt, az általa elvállalt néhány felújítási munka során általában csupán rövid időre bízott meg 1-2 fő, kőműves és segédmunkás munkavállalókat, akikkel a munkát jellemzően csak részben, és szakszerűtlenül végezte el, így előfordult, hogy a megrendelő őt elzavarta, illetve az általa végzett munkát utólag javítani kellett.
A vádlott eközben elhatározta, hogy a megélhetését és költekező életmódját az építőipari vállalkozása révén, jogtalan bevételekkel fogja finanszírozni úgy, hogy a hirdetésére jelentkező személyek megbízását elfogadja, tőlük nagyobb összegű előlegeket kér, az elvállalt munkákat azonban egyáltalán nem végzi el, vagy azt - a megrendelő megnyugtatása, és tőle újabb összegek jogtalan megszerzése érdekében - a munka látszatát keltve csupán megkezdi.
A vádlott ilyen szándékkal 2023 januárja és 2024 februárja között öt alkalommal vállalt el különböző felújítási munkálatokat, melyeknél minden esetben előleget - összesen 3.215.431,-forintot - kért a megbízóktól a munka felmérését követően, majd a munkát megkezdte, de nem fejezte be, de volt olyan eset is, amikor neki sem állt a munka elvégzésének.
A vádlottal szemben a Lenti Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat, melyben pénzbüntetés, valamint az egyéni vállalkozói tevékenységtől való eltiltás mellett felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta - közölte honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.