1 post
Skip to main content

Börtön helyett fogházra ítélték jogerősen a volt ORÖ elnököt

2024. június 27.
Jog
Letenye Média

Börtön helyett fogházra ítélték jogerősen a volt ORÖ elnököt

Megromlott egészségi állapota miatt börtön helyett fogházban kell letöltenie a vesztegetés elfogadása miatt kiszabott négyéves szabadságvesztés büntetését Agócs Jánosnak, az Országos Roma Önkormányzat volt elnökének a Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki, jogerős ítélete értelmében.

A tábla ugyanakkor 260 ezer forintról egymillió forintra emelte az országos kisebbségi önkormányzati elnök első fokon megállapított pénzbüntetését.

A Fővárosi Ítélőtáblának a birosag.hu oldalon közzétett határozata szerint a vesztegetés elfogadásának bűntette miatt A. J. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a súlyosításért bejelentett ügyészi fellebbezést részben alaposnak találta, ezért a vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetés összegét egymillió forintra emelte. Tekintettel a vádlott megromlott egészségi állapotára a négy év szabadságvesztés végrehajtási fokozatát azonban eggyel enyhébben, fogházban állapította meg. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta az ítélőtábla.

orszagos roma onkormanyzat

Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

A tábla emlékeztetett arra, hogy a vádlottat a 2023. novemberi elsőfokú ítélettel kétrendbeli hivatali vesztegetés elfogadása miatt mondták ki bűnösnek.

Azt írták: A.J. az egyik országos nemzetiségi önkormányzat elnökeként két képviselőtársának is felajánlotta, hogy 30 millió forint ellenében lemond elnöki tisztségéről. Emellett azt is vállalta, hogy közbenjár a korrupciós pénzt kifizető képviselő elnökké választásáért. Megemlítették, hogy a vádlott az elsőfokú tárgyaláson elismerte bűnösségét.

A közlemény szerint a másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla a közbizalommal súlyos visszaélésként értékelte, hogy az elnök megélhetési forrásként tekintett tisztségére. Nyerészkedni próbált, ahelyett, hogy nemzetisége érdekeit szolgálta volna - emelték ki.

Emiatt a másodfokú bíróság a vádlott megromlott egészségi állapota ellenére sem enyhítette a szabadságvesztés időtartamát, csak annak végrehajtási fokozatát - írták.

A pénzbüntetés súlyosítását azzal indokolták, hogy az ügyhöz készült környezettanulmány szerint a vádlott az átlagot jelentősen meghaladó színvonalú körülmények között él. (MTI)


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek