Jogtalan előnyt fogadtak el a zalai szociális intézmények volt vezetői
Jogtalan előnyt fogadtak el a zalai szociális intézmények volt vezetői
A Zala Vármegyei Főügyészség vesztegetés bűntette miatt emelt vádat azzal a két, Zala Vármegyében lévő szociális intézményeket korábban irányító, vezető beosztású nővel szemben, akik jogtalan előnyt fogadtak el gyógyászati segédeszközöket forgalmazó üzleti partnerük képviselőjétől.
A vádirat szerint a középkorú zalaegerszegi nő, mint a szociális és gyermekvédelmi feladatokat ellátó költségvetési szerv Zala vármegyei kirendeltségének volt főosztályvezetője az irányítása alatt álló szociális intézmények egyik női vezetőjével történt megállapodása alapján az intézetben használatos gyógyászati segédeszközöket szállító cég képviselőjétől 2019 szeptembere és 2020 áprilisa között rendszeresen és közösen fogadtak el jogtalan előnyt.
A vádlott az általa korábban vezetett költségvetési szerv nevében az irányítása alá tartozó szociális intézmények működéséhez kapcsolódó beszerzések kapcsán kötött adásvételi szerződést egy gyógyászati segédeszközöket - többek között az egyes intézmények gondozottjainak a kezelőorvosuk által részükre felírt pelenkákat - forgalmazó budapesti céggel, amely egy pécsi székhelyű egyéni vállalkozót bízott meg az értékesítéssel.
Az éves szinten 10 millió forint körüli bevétel kapcsán a területi képviselő eleinte úgy forgatta vissza jutalékként a tisztálkodószerek értékesítéséből származó hasznot, hogy egyes termékeket ingyenesen bocsátott az intézmények rendelkezésére.
A vádlott 2019 szeptemberében felvetette, hogy a „kompenzációt” a kereskedelmi képviselő ezen túl ne termékben adja át, hanem készpénzben. Ennek lehetőségét megbeszélte vádlott társával, az egyik intézmény volt vezetőjével, akivel megállapodott abban, hogy az így kapott készpénzt mindig meg fogja felezni vele.
Az alkalmanként 150 000 - 200 000 forint összegű pénzátadásokra 2019 szeptembere és 2020 áprilisa között negyedévente, személyesen került sor, mely pénzösszegeket az egyik alárendelt szociális intézményt vezető nő részben az intézmény működése körében használta fel, bűntársa azonban ismeretlen módon rendelkezett vele.
A korábban kormányzati szolgálati jogviszonyban álló főosztályvezető és a közalkalmazottként dolgozó intézményvezető vádlottak a jogtalan előny elfogadásával megszegték az irányadó munkáltatói szabályzat előírásait.
A Zala Vármegyei Főügyészség önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen, folytatólagosan és társtettesként elkövetett vesztegetés elfogadása bűntette miatt emelt vádat velük szemben - tudatta honlapunkkal kedden dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.