Skip to main content

Ragasztószalaggal loptak 400 ezer forintot a zalai templom perselyeiből

2024. május 27.
Jog
Letenye Média

Ragasztószalaggal loptak 400 ezer forintot a zalai templom perselyeiből

A 44 éves szombathelyi férfi – I. rendű vádlott - és társa, az 54 éves kőszegi férfi – II. rendű vádlott – 2023 áprilisában szabadultak vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott szabadságvesztés büntetésükből.

Szabadulásukat követően állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek, lakóhelyük nem volt, hajléktalan életmódot folytattak, illetve ismerőseiknél húzták meg magukat.

templom persely lopas 2024 majus

I. rendű vádlott ezért 2023 júliusában elhatározta, hogy megélhetését a szentgyörgyvölgyi református templom perselyeiben elhelyezett pénzadományok sorozatos eltulajdonításából fogja biztosítani. Tervéről beszámolt II. rendű vádlottnak is, akivel megállapodtak, hogy I. rendű vádlottnak segítséget nyújt, őt gépkocsival a templomhoz szállítja, illetve a templomban figyeléssel biztosítja I. rendű vádlott tevékenységét.

Megbeszélésüknek megfelelően 2023. július 30. napjától 2023. augusztus 19. napjáig II. rendű vádlott 5 alkalommal vitte személygépkocsival I. rendű vádlottat Szentgyörgyvölgyre, a református templomhoz.

templom persely lopas 2024 majus 2

A vádlottak minden alkalommal együtt mentek be a templomba, ahol II. rendű vádlott a beltéri biztonsági kamerákat elfordította, illetve figyeléssel is biztosította I. rendű vádlott tevékenységét, aki eközben a templom első és hátsó ajtajaira felszerelt perselyekből összesen 400.000,- forintot lopott el úgy, hogy a perselyek száján kétoldalú ragasztószalag csíkokat engedett bele azokba, majd a ragasztószalagra feltapadt pénzt kiemelte. A vádlottak a lopott pénzen elosztoztak.

A Lenti Járási Ügyészség a többszörös visszaesőnek számító férfiakkal szemben lopás bűntette miatt emelt vádat, melyben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta - közölte honlapunkkal hétfőn dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője. (Fotók: Ügyészség)


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek