Maradandó fogyatékosságot okozó baleset szenvedett a gyalogos egy hévízi áruház parkolójában
Maradandó fogyatékosságot okozó baleset szenvedett a gyalogos egy hévízi áruház parkolójában
Az 52 éves hévízi férfi 2022. október 12-én dél körül közlekedett személygépkocsival Keszthelyen, a Sopron utca 43. szám alatti élelmiszer áruház parkolójában.
Amikor a parkolósorból kikanyarodott, figyelmetlenségéből adódóan nem észlelte, hogy ezen a területen az áruház bejáratától – neki jobbról – már megkezdte az áthaladást a parkoló felé gyalogosan közlekedve egy férfi.
A sofőr a személygépkocsi bal első kerekével, alacsony sebességgel ráhajtott az előtte már áthaladó gyalogos sértett bal lábára, a sértett ezt követően az úttestre esett.
A vádlott észlelte a baleset bekövetkezését, autójával megállt, majd a sértettnek segítséget nyújtott.
A baleset következtében az osztrák állampolgárságú sértett 120 nap alatt gyógyuló – kis részben pedig maradandó - sérüléseket szenvedett.
Az ügyben vizsgált közlekedési baleset a forgalmi viszonyoknak megfelelő közlekedést előíró KRESZ-szabály megszegése miatt következett be.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfivel szemben maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat - tudatta honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.