Áthajtott a piroson, letörte a sorompót, kihívta a rendőröket a zalai sofőr
Áthajtott a piroson, letörte a sorompót, kihívta a rendőröket a zalai sofőr
A 41 éves nagykapornaki férfi 2023. november 8-án reggel 8 óra körül Opel Combo típusú kistehergépkocsijával közlekedett Pókaszepetken, a Petőfi utca felől Zalaistvánd irányába.
Amikor a fénysorompóval és félsorompóval is ellátott vasúti átjáróhoz ért, figyelmetlensége miatt a fényjelző berendezés tilos (piros villogó) jelzése ellenére behajtott az átjáróba, és a gépkocsi elejével letörte a félsorompó éppen leereszkedő „a”-jelű csapórúdját, mely az útpadkára esett.
(A fotó illusztráció)
Ezt követően visszatolatott, és a további balesetveszély elkerülése érdekében az úttestről a csapórudat az útpadkára helyezte, majd a vasúti átjárótól hozzávetőleg 10 méter távolságra található mellékútra félreállt, értesítette a hatóságot és a helyszínen maradt a rendőrség kiérkezéséig.
Cselekményével a vasúti közlekedésben részt vevők testi épségének biztonságát veszélynek tette ki, és cselekményével megszegte a KRESZ szabályait, mivel a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó piros jelzése ellenére járművével nem állt meg a vasúti átjáró előtt.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséget elkövető férfit beismerő vallomására és büntetlen előéletére, az elkövetett cselekmény gondatlan jellegére és a cselekményt követően tanúsított magatartására tekintettel megrovásban részesítette.
Az ügyész a büntetőeljárás megszüntetésével egyidejűleg a megrovást, mint intézkedést akkor alkalmazza, ha a gyanúsított cselekménye olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen - tudatta honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.