Skip to main content

Egy nap alatt százhat gyorshajtót fotóztak le a zalai utakon

2024. január 05.
Letenye Média

Egy nap alatt százhat gyorshajtót fotóztak le a zalai utakon

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, akik közül három személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük kettő személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt.

rendorseg uj traffipax 2023

(Fotó: police.hu)

Szabálysértési feljelentéssel 20 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 68, míg közigazgatási bírságot 27 alkalommal szabtak ki.

Munkatársaink az elmúlt napon (Csütörtökön. A Szerk.) 106 gyorshajtást rögzítettek a vármegye közútjain.

A körzeti megbízottak 2024. január 4-én 22 óra 28 perckor Zalaegerszegen, az Ola utcában ellenőriztek egy személyautóval közlekedő sofőrt. A helyi férfival szemben felmerült a gyanú, hogy ittasan ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter igazolt. A járművezetőt további mintavétel céljából előállították, vezetői engedélyét elvették, és az ittas vezetés miatt büntetőeljárást indítottak ellene, majd szabadon bocsátották.

Az 50 éves férfi azonban újra a volán mögé ült, és két órával később ismét belefutott az egyenruhások ellenőrzésébe, ezúttal a Göcseji úton. Mivel a sofőr továbbra is ittas állapotban volt, emellett pedig engedély nélkül vezetett, őrizetbe vették - közölte a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek