Skip to main content

Magyar Péter: az önkéntesek munkája nélkül sehol nem működne a védekezés

2024. szeptember 18.
Letenye Média

Magyar Péter: az önkéntesek munkája nélkül sehol nem működne a védekezés

A több tízezer önkéntes megfeszített munkája nélkül sehol nem működne a védekezés - közölte a Tisza Párt elnöke szerdán az MTI-vel.

Magyar Péter a pártja által az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy vasárnap óta egyre többen dolgoznak a gátakon, miközben a kormány öt nap alatt odáig jutott el, hogy 1600 katonát tudott szerdára kivezényelni.

"Már szó sem esik a 12 ezer önkéntes tartalékosról, akiket az adófizetők fizetnek, pont az ilyen válsághelyzetek esetére. Miközben gyerekek is töltik (helyesen) a homokzsákokat, aközben a honvédség épp hadgyakorlatot tart a Bakonyban" - közölte a politikus.

Magyar Péter óriási dolognak nevezte a nemzeti összefogást, és szerinte "megsüvegelendő dolog" a civilek helytállása, "de egy normálisan működő kormányzatnál nem a hivatásos állomány egészítené ki a civilek munkáját, hanem fordítva".

Továbbra is arra kérünk mindenkit - tette hozzá -, hogy "segítsen megvédeni a falvainkat és a városainkat. Együtt sikerülni fog".

Magyar Peter arviz 2024 szeptember gat

(Magyar Péter az árvízi védekezésnél. Fotó: Magyar Péter - Facebook)


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek