Skip to main content

Nagykanizsára, Székesfehérvárra, Hajdúhadházra vonultak be katonának

2024. szeptember 14.
Letenye Média

Nagykanizsára, Székesfehérvárra, Hajdúhadházra vonultak be katonának

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az ország keleti határától a nyugatiig indult katonai alapfelkészítés – népszerű a szerződéses és a tartalékos katonai szolgálat

Közel kétszáz szerződéses és tartalékos újonc vonult be a héten három helyszínre, Hajdúhadházra, Nagykanizsára és Székesfehérvárra, hogy megkezdje a katonai kiképzést - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

katonai toborzas

(Toborzási fotó: Honvédelmi Minisztérium)

Hozzátette: „hazánk keleti határától a nyugatiig, három városban is indult katonai alapfelkészítés, ami jól mutatja, hogy népszerű a szerződéses és tartalékos katonai szolgálat.”

„Szeretem, Megvédem!” mottóval a Magyar Honvédség június 17-én hirdette meg területvédelmi tartalékos toborzó kampányát, amelynek hatására az utóbbi három hónap alatt a jelentkezők létszáma korábban nem tapasztalt mértékben emelkedett.

Már több ezren jelezték csatlakozási szándékukat a haderőhöz, szeptember elején pedig meghaladta az ezer főt az újonnan szerződő tartalékos katonák száma – mondta a miniszter.

A tartalékos szolgálat mellett a kampány hatására folyamatosan vonulnak be a honvédséghez szerződéses katonának is, sőt a tartalékosok közül több százan igazoltak át a Magyar Honvédség hivatásosai közé is.

„Egy támogató közösségben, ahol folyamatos a fejlődésük, a tartalékosok közül többen döntöttek a még nagyobb elköteleződés mellett, és a hazát szerződéses katonaként szolgálják tovább” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.Függetlenül attól, hogy tartalékos vagy szerződéses katonai szolgálatra készül-e a jelentkező, első lépésként el kell végeznie a Katonai Alapfelkészítési Programot.

Ennek felépítése és időtartama szolgálati formánként ugyan változó, de az közös, hogy minden újoncnak részt kell vennie az öthetes alapkiképzésen, amelyen elsajátítja az alakiságot, a terepen való tájékozódást, a lövészet és a harcászat alapjait, valamint a szükséges egészségügyi és elsősegélynyújtási ismereteket, illetve felkészül az eskütételre – tette hozzá a miniszter - közölte az MTI-vel szombaton a Honvédelmi Minisztérium.


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek