Skip to main content

Egymilliárd forintot biztosít a kormány a kávéházi cigányzene megőrzésére

2024. április 29.
Letenye Média

Egymilliárd forintot biztosít a kormány a kávéházi cigányzene megőrzésére

Magyarország Kormánya közel 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti 500 cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatását négy hónapon keresztül, így növelve a programban részt vevő vendéglátóhelyek vonzerejét is. A Muzsikáló Magyarország program célja a hagyományos kávéházi cigányzene hagyományainak megőrzése és népszerűsítése. A Kormány összességében mintegy 15 milliárd forint értékű, a turizmus fejlesztését és versenyképességének erősítését célzó ágazati programot indított, ennek első eleme indul el most. A zenekarvezetők április 29-étől jelentkezhetnek a támogatásra.

A magyar kávéházi és hagyományos éttermi cigányzene olyan unikális, vendégélményt növelő turisztikai eszköz, amelynek megőrzése és támogatása kiemelt jelentőséggel bír a hazai turizmus számára. Ezt felismerve javasolta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Magyar Kormány számára a 2018-ban elindított Muzsikáló Magyarország program folytatását.

ciganyzene

Az idei összesen 1 milliárd forint értékű Muzsikáló Magyarország 2024 program közel 500 cigányzenész négy havi vendéglátóhelyen történő zenélését teszi lehetővé. Ez idő alatt hetente 4 nap, naponta 3 órán keresztül játszanak a támogatott zenekarok a program során általuk választott vendéglátó üzletekben.

A vissza nem térítendő támogatással a kormány lényegében átvállalja az éttermi élőzene árát. Bízunk abban, hogy számos vendéglátó üzlet él a Muzsikáló Magyarország 2024 kínálta lehetőséggel, hiszen egy zenekar játéka nem csak az utcáról képes becsalogatni a vendégeket, de olyan élményt nyújt, amelyet örömmel osztanak meg rokonaikkal, barátaikkal is a vendégek. Az élő cigányzene így sikeresen növeli a vendéglátó üzletek vonzerejét. A Programmal így egyaránt nyernek a muzsikusok, a programban résztvevő vendéglátóhelyek, a vendégek, és a hazai turizmus” – emelte ki dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke.

A pályázati felhívásra április 29-étől május 27-éig jelentkezhetnek a 4-6 fős, vonósokból, klarinétosból, cimbalmosból álló cigányzenekarok vezetői és – a vezető útján – a zenekarok tagjai. A folyamat egyszerű és minimális adminisztrációval teljesíthető. A felmerülő kérdések esetén telefonos és e-mailes ügyfélszolgálat is segíti a zenészeket. Az MTÜ ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy érdemes mielőbb elindítani a jelentkezést, mert a keretösszeg kimerülése esetén a pályázatok elbírálását várhatóan felfüggesztik.

A Muzsikáló Magyarország 2024 keretében az MTÜ hagyományteremtő szándékkal Dankó Pista Emléknapot is szervez, amelynek keretében a fővárosba érkező turisták által leglátogatottabb területeken, vendéglátó üzletekben és azok teraszain játszanak majd a támogatást elnyert zenekarok.

A Muzsikáló Magyarország 2024 programmal kapcsolatban további információk és a részletes pályázati kiírás elérhető a kisfaludyprogram.hu online oldalon. Az Ügyfélszolgálat +36 30-160-0034-as, illetve a +36 30-160-0041-as telefonszáma keddtől csütörtökig hívható 9-16 óra között, e-mailben pedig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. kérhetnek információt a jelentkezők - közölte honlapunkkal hétfőn az MTÜ.


Kapcsolódó cikkek

Hírstart friss hírek