Már harmadszor kaptak bombafenyegetést zalaegerszegi iskolák
Már harmadszor kaptak bombafenyegetést zalaegerszegi iskolák
Immár harmadik alkalommal fenyegettek meg robbanóeszközzel zalaegerszegi iskolákat, a legutóbbi fenyegetés pénteken délelőtt érkezett.
Az e-mail-ben érkezett fenyegetés nyolc zalaegerszegi középiskolát érintett.
(Fotó: archív. Rendőrautó áll a bombariadó miatt kiürített zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt 2023. február 7-én. Ezen a napon Zalaegerszegen hét oktatási intézmény kapott bombafenyegetést. Az iskolákat kiürítették és átvizsgálták, robbanószerkezetet sehol sem találtak. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt ismeretlen elkövetővel szemben indított nyomozást. MTI/Katona Tibor)
Az üggyel kapcsolatban levelet írtunk a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak, ahonnan az alábbi választ kaptuk.
"A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. március 3-án 8 óra körül bejelentés érkezett arról, hogy Zalaegerszegen nyolc oktatási intézmény email üzenetet kapott, hogy bomba van az épületben.
A rendőrök azonnal az érintett helyszínekre vonultak, és szakképzett bombakutatókkal, valamint robbanószerkereső kutya segítségével megkezdték az épületek átvizsgálását.
Az ügyben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán van folyamatban nyomozás közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen elkövetővel szemben.
A nyomozás érdekeire való tekintettel további információkat nem áll módunkban adni - írta a Letenye Médiának Sznopek Veronika rendőr őrnagy, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere az üggyel kapcsolatban Facebook oldalán azt közölte: