Gyógytornász tanácsai sportolóknak: hogyan előzd meg az újrasérülést?
Gyógytornász tanácsai sportolóknak: hogyan előzd meg az újrasérülést?
(x) Sportolóknál gyakori például a bokaszalag-szakadás, de kevesen tudják, hogy ezt meg is lehet előzni. Sportolók és idős korúak körében ez gyakorta előfordulhat. Fiatal korban az ínszalagok és inak még rugalmasabbak, így a terheket is könnyebben viselik, de időseknél ez sajnos már nem ennyire egyszerű. A labdarúgás, a teniszezés és az összes olyan sport, ahol gyorsan kell irányt váltani, mint megterhelő a bokára nézve és elképzelhető, hogy az ínszalag is sérül.
Mi okozhatja a sportolók sérüléseit?
Néhány hajlamosító tényező is közrejátszhat abban, hogy az aktívan sportolók gyakorta lesérülnek. Elképzelhető, hogy lazábbak az ízületek vagy a szalagok és így akár nagyobb sérülés is gyorsan bekövetkezhet. A genetikai eredetű okok mellett az életmód is közrejátszik, emellett az állómunka és a túlsúly sem előnyös a boka teherbírását nézve.
Hogyan előzhetők meg ezek a sérülések?
Természetesen folyamatos gyógytornával, hiszen az segíti a testünk öngyógyító folyamatainak beindulását és azt is, hogy a megfelelő helyeken erősítsük meg testünket. Hiába sportolunk sokat, a speciális tornát minden nap érdemes elvégezni pontosan azzal az ismétlésszámmal, ahogy azt a szakember tanácsolta.
Mit tegyünk, ha bekövetkezik a baj?
Például egy bokaszalagszakadás első fázisában rengeteg pihenésre lesz szükségünk. Azonban az sem jó, ha teljes nyugalomban tartjuk, így óvatos kimozgatásokkal csökkenthetjük a duzzanatot, ami javítani fogja a vérkeringést és a hegesedést is. Érdemes fájdalomcsillapítót is szedni az első időszakban, amivel enyhíthetjük a fájdalmainkat. Válasszuk ki a számunkra legkényelmesebb pozíciót és pócoljuk is fel a lábunkat. Keressünk fel egy orvost, aki segít a fájdalom enyhítésében is és valószínűleg gyógytornát is fog javasolni a felépülés időszakára. Erre is kitérnek a www.gyogytornaszom.hu weboldalon.
Sportolóknál a térdfájdalom is gyakori és kellemetlen betegség lehet
Térdfájdalmat futáskor, guggoláskor és hajlításkor is érezhetünk. Kezeléskor a térd körüli izomzat egyensúlyának rendezése a cél, amelyet megfelelő gyógytornával lehet elérni és szinten tartani is. A combhajlító izmok az esetek többségében igen gyengék és ezek közül is a belsőre kell a legnagyobb hangsúlyt helyezni. Ezt követi a külső izom, ami sok esetben túlságosan feszes vagy túlterhelik. Rendszeres tornagyakorlatokkal ez mind orvosolható, így még a sportolóknak is oda kell figyelniük a megfelelő egyensúly kialakítására az edzések és a gyógytorna között.
Hogyan kezdi meg a kezelést egy szakképzett gyógytornász?
Első találkozáskor egy állapotfelmérést készít, amikor az összes panaszunkat kikérdezi és ezt követi a fizikális vizsgálat. Ilyenkor az érintett területet alaposan megnézi, de figyel az egész testünkre is. Sokszor kiderül, hogy egy rossz testtartás okozza a probléma összes forrását. A testtartás vizsgálatból nagyon sok hasznos információra tehet szert és emellett az ízületek mozgásterjedelmét is megnézi. Akár speciális teszteket is végezhet annak érdekében, hogy még pontosabb diagnózis tudjon felállítani.