Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Letenyei majális 2013

A 2013-as Letenyei Majális délelőtt a sportpályán vette kezdetét, ahol Letenye Város Önkormányzata és Kovács József vállalkozó (Lila presszó) által alapított Majális kupáért versenyeztek férfi és női focicsapatok. Itt férfiak között  első helyezést ért el a letenyei Öregszem csapata, második lett a Galatasaray gárdája, a harmadik helyezést pedig a Boody FC érdemelte ki.A női focisták mérkőzésén első a Gutorfölde, második a Letenye csapata lett. Szintén itt, immár 20. alkalommal került megrendezésre a Diesel Kerékpárverseny. A kerékpáros ügyességi versenyen a fiúk között első lett  Iványi Dániel, második lett  Molnár Botond és harmadikként végzett Iványi Dávid. A lányok közül első lett Kele Tímea, másodikként végzett Cselényi Anna és harmadik lett Vukics Hanna. A Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár által rendezett városi majálisra a letenyei platánnál került sor, ahol számos kulturális program között válogathattak a szép számban megjelent majálisozók. Saját fotóinkon kivül a galériában Tóth Zsolt 5 fényképe is látható.