Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Zsarolta volt főnökét a kirúgott balatoni pincér

2014.06.08

Egy férfi a sértett balatonszentgyörgyi éttermében dolgozott, majd lopás miatt elbocsátották.
Gyanúsítottkénti kihallgatása során azt állította, hogy volt munkáltatója 2013 október 10-én a Balatonszentgyörgy-Fenékpuszta közötti kerékpárúton megtámadta, fegyverrel megfenyegette, megverte, a kerékpárját pedig megrongálta.

birosag.jpg

Vallomása alapján a Keszthelyi Rendőrkapitányság kifosztás büntette miatt indított nyomozást. Pár nappal később találkozott egy alkalmi ismerősével, akinek elmondta, hogy haragszik a sértettre, álljanak bosszút rajta. Megállapodtak abban, hogy az ismerőse felhívja mobiltelefonon a sértettet, 500 000 Ft-ot követel tőle, a kapott pénzen pedig megosztoznak. Ennek megfelelően pár nappal később egy Keszthely Bercsényi utcában lévő nyilvános telefonfülkéből felhívta a sértettet, majd közölte, hogy szemtanúja volt az eseményeknek, látta, amikor a sértett megállította a barátját, és fegyvert fogott rá, ha azonban fizet, akkor nem tesz terhelő vallomást.
A sértett – aki tartott a hamis tanúvallomás következményétől – Keszthelyen találkozott vele, és átadott neki 20 000 Ft-ot. Az ismerős kevesellte a pénzt, mire a sértett további 200 000 Ft-ot ígért másnapra, az átadandó 20 db 10.000.-Ft-os címletű bankjegyek sorszámát azonban feljegyezte, s minthogy a súlyos hátrány kilátásba helyezése komoly félelmet váltott ki belőle, a pénz átadásának helyéről, és időpontjáról értesítette a rendőrséget, aki a férfiakat a pénzösszeg átadásakor tettenérte, és elfogta.
A Keszthelyi Járási Ügyészség zsarolás büntette miatt emelt vádat - tudatta a Letenye Médiával Dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

 


loading...