Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Zalai anekdoták - Kiscsehiben az Istenhez fohászkodott az örömapa, hogy végre menjenek haza a vendégek

2014.08.08

Kedves ismerősünk, a murarátkai születésű Kaiser László újságíró egyre több anekdotát adott közre a régmúlt eseményeiből. Ezek közül íme egy: 

kaiser-laszlo.jpg

"Nagy nap volt az a január közepi Kiscsehiben: a falu legmódosabb gazdája tartott lakodalmat, akkor kötötték be egy szem lányának a fejét. Messze földről is érkeztek vendégek, a fagyos utakon vígan gurultak a vasalt kerekek, vitték a mulatni vágyókat meg a gazdag ajándékokat.
Nem volt hiba a kínálatban: három disznó, egy borjú és megannyi lábasjószág került a konyhára, roskadoztak az asztalok a jóféle finomságoktól. Akkori helyi szokás szerint szombattól hétfő estig tartott volna a lakodalom, bőséggel ki is tartott volna a vendégek útravalóját is kalkuláló étekhalmaz, de közbeszólt az időjárás. Emberemlékezet óta nem esett annyi hó a környéken, mint abban a három napban. Már szombaton rákezdett, vasárnap egész nap esett, hétfőn pedig, mikor szedelődzködhettek volna a vidéki vendégek, már derékig ért a fehér takaró. A két dombvonulat között húzódó, a nagy hóban csak a kiemelkedő házai által felismerhető Kiscsehiben pedig már a szomszédba való átjutás is nehézségekbe ütközött, nemhogy az úttalan utakon szekerezni. Hol volt még a háború előtti időkben a közútkezelő?
A gazda talán gondolta, de ki nem mondta, hogy a szíves marasztalást ne tessék komolyan venni, minden esetre a vendégek maradtak és afféle unaloműzésként merültek bele a ráadás mulatozásba. Előbb egy újabb disznó ontotta vérét, aztán a bikaborjú, csütörtök estére pedig a baromfiudvar is elnéptelenedett. Az alját kapargatták a lisztesládának, a tésztáknak valóból már a tavaszi készlet fogyott. Szerencsére a hangulat-karbantartó nedűkből bőven volt a ház alatti pincében, így könnyen száműzte távozási gondolatait a násznép.
Csak az örömapa arca lett egyre borúsabb, idegesebb, ahogy látta az élés mérhetetlen pusztulását. Elszabadulván a mulatóktól, kibandukolt a hó-ösvényen a kertbe. Kezét széttárva, tekintetét az égre emelve fohászkodott a Teremtőhöz:
Istenem! Neked sohase volt vendéged?!
Az egyik kapatos atyafi mellékes dologban arra járva és csak az ima tényét érzékelve a beleívódott mondást dörmögte-idézte: Áldás van a vendégszerető házon…"

 


loading...