Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.03.25

Zebrán ütötte el a 13 éves gyereket, aki mozgáskorlátozott lett

Egy zalaegerszegi 26 éves  férfi 2017. november 16. napján 16 óra 40 perckor éjszakai sötétség és borult-esős látási viszonyok között Zalaegerszegen a kétirányú forgalmú, osztatlan pályás, kettő forgalmi sávra osztott, egyenes vonalvezetésű, sima, aszfaltborítású, nedves állapotú Új elkerülő úton vezette a személygépkocsiját működő közvilágítás és közepes forgalmi viszonyok között a Jákum F. út irányából a Hock János út felé.

zalaegerszeg-zebra-gazolas.jpg

Fotó - Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A terhelt az általa használt útszakaszt, annak tulajdonságait ismerte. A terhelt az Új elkerülő út és a Vágóhíd út kereszteződését, ahol az Új elkerülő úton „kijelölt gyalogátkelőhely” jelzőtáblával is feltüntetett gyalogos-átkelőhely van kialakítva, és ahol a terhelt egyenesen kívánt továbbhaladni, nem fokozott óvatossággal közelítette meg és járműve haladási sebességét 50-55 km/h sebességről nem csökkentette le. Ugyanekkor érkezett az Új elkerülő úton kialakított gyalogos-átkelőhelyhez a Sportcentrum felől – a terhelt haladási irányát tekintve neki jobbról - a 13 éves, gyalogosan egyedül közlekedő kk. sértett, aki a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen át kívánt haladni, és úttestre lépéssel az áthaladást meg is kezdte.

A terhelt a fokozott óvatosság elmulasztása és haladási sebességének nem megfelelő megválasztása miatt a járműve elejével elütötte az előtte jobbról balra a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó, az úttesten 1,3 métert megtevő kk. sértettet.
A baleset következtében  a kk. sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.  A sérülések gyógytartama 120 napban állapítható meg, a kk. sértettnél a balesetben elszenvedett sérülésekkel összefüggésben keletkezett  mozgáskorlátozottság maradandó testi fogyatékosságnak minősülnek.  

A baleset bekövetkezésének oka az volt, hogy a terhelt az éjszakai sötétség és az esős-borult idő jelentette korlátozottabb látási viszonyok ellenére a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet   megközelítve járműve sebességét nem csökkentette le 50-55 km/h sebességről, és azt nem olyan sebességgel közelítette meg, hogy elsőbbségadási kötelezettségének – akár a gyalogos-átkelőhely előtti megállással is – eleget tudjon tenni, fokozottan ügyelve egyben a gyermekkorú személyként önállóan, egyedül közlekedő és áthaladó sértett biztonságának a megóvására.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási  Ügyészség   közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat - értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

 



loading...