Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Zalai fiatal halt meg a balesetben, nem volt bekötve

2017.10.08

Egy zalaegerszegi férfi szombaton 16 óra 15 perckor a 7405-ös számú mellékúton Teskánd felől Dobronhegy irányába közlekedett Peugeot 306 típusú személyautójával, amikor egy kanyarban lesodródott az útról, majd egy oszlopnak ütközött, végül a jármű a tetejére borulva állt meg.
A biztonsági övét használó sofőr a balesetben nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, míg a biztonsági övet nem használó utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A baleset körülményeit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

 

zala-megye-halalos-baleset-2017.jpg

 

zala-megye-halalos-baleset-2017-1.jpg


Információink szerint sofőr el tudta hagyni az autót, viszont a roncsba szorult utast a zalaegerszegi tűzoltók szabadították ki kocsiból, majd átadták a mentőknek.
Honlapunk úgy értesült, hogy a mentők és a helyszínre riasztott mentőhelikopter személyzete hosszas újraélesztést végzett, de sajnos nem jártak sikerrel.
A baleset során elhunyt zalai férfi 24 éves volt.
A könnyebben sérült sofőrt a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházba szállították.

 


loading...