Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.05.16

Szívrohamot kapott a vádlott, a bíró élesztette újra Zalában

Az ítéletet meghallva, szívrohamot kapott a vádlott – az eszméletét vesztett emberen a bíró segített, újraélesztette egy Zala megyei tárgyaláson.

Tavaly ősszel tragikus hirtelenséggel elhunyt a Zalaegerszegi Járásbíróság bírája, dr. Kiglics Attila.
Életét sajnos a gyors és szakszerű segítség ellenére sem sikerült megmenteni.

birosag-ujraelesztes.jpg

Elsősegélynyújtó tanfolyam a Zalaegerszegi Törvényszéken

Elsősegély és újraélesztési oktatássorozatot indított a Zalaegerszegi Törvényszék. A képzés során a tervek szerint 3 helyszínen több mint 80 dolgozó sajátíthatja el a mindennapi élet során is hasznos ismereteket.

Bár egy ilyen tragédiára nem lehet felkészülni, mégis fontosnak érezzük, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk azért, hogy a váratlan helyzetekben csökkentsük a kockázati tényezőket. Ennek érdekében Zalaegerszegi Törvényszék munkahelyi elsősegély és újraélesztési oktatássorozatot indított a zalai bírósági dolgozók részére. A program első állomása 2019. május 14-én Zalaegerszeg volt - mondta lapunknak Dr. Bartalné dr. Mentes Judit a zalai törvényszék szóvivője.

A zalai mentőtisztek többek között a vérzések, az áramütés, a törések, az égési sérülések, a félrenyelés és a rosszullétek különféle esetei kapcsán tartottak elméleti oktatást, majd gyakorlatban mutatták be az újraélesztést, illetve a félautomata defibrillátor használatát.

Az oktatás nemcsak a munkahelyen, hanem a mindennapi élet során is hasznos ismerteket adott, s kiemelt jelentőséggel bír, mert a törvényszék félautomata defibrillátorok beszerzését tervezi a jövőben.

A képzés Keszthelyen és Nagykanizsán folytatódik, illetve még egy újabb megyeszékhelyi tanfolyam lesz szeptemberben - tudtuk meg a szóvivőtől.

 



loading...