Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Megtalálták a 17. századi Egerszeg vár falait

2016.07.13

Megtalálták a török kori vár falait a régészek Zalaegerszegen. A tervezett Mindszenty-emlékközpont területén végzett próbafeltárás során előkerült a 17. században épült vár vegyes építésű, cölöp- és döngöltagyag-rendszerű keleti falazata és az előtte húzódó vizesárok - közölte Kiss Péter, a feltárást vezető régész az MTI-vel.

 

egerszeg-var.jpg

 

Mint elmondta, a próbafeltárás során szerzett adatok alapján meg tudják állapítani az egykori vár és várárok pontos helyét, vizsgálják az egykori palánkfal szerkezetét és a földbe rejtett régészeti leletek térbeli kiterjedését is meg tudják határozni.
A több mint ezer négyzetméteren, három kutatóárokban zajló próbafeltárást a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ szakemberei végzik. A próbafeltárás célja, hogy átvizsgálják a tervezett múzeumépület területét, tisztázzák a régészeti rétegviszonyokat és biztonsággal meg tudják mondani, hogy milyen további régészeti munkára lesz szükség - tette hozzá Eke István régész.

Felidézte, hogy az Egerszeg vár jelentősége és stratégiai szerepe azt követően nőtt meg, hogy 1600 októberében 40 napos ostrom után a Kanizsa vár török kézre került. A vár elfoglalása után szabad volt az út a török csapatok előtt: sem földrajzi, sem természeti akadályok - mocsarak, ingoványok, hegyek - nem állták útjukat. Új végvárrendszert kellett kiépíteni, amelynek egyik fontos eleme volt az egerszegi vár - emelte ki a próbafeltárás szakmai vezetője.
Az Egerszeg vár építése 1603 után kezdődött el, az erődítmény történetét számos forrás dokumentálja. A feljegyzések szerint az erődítményben 350 katona teljesített szolgálatot, a várvédők 1664-ben egy nagyobb török sereg támadásakor felgyújtották a várat.
A vár falait az 1700-as évek elején elbontották, majd a várárkokat betemették - emlékeztetett Eke István.

Hozzáfűzte: a várkapitányok levelezéséből ismert, hogy folyamatos segítséget - embereket, pénzt, építőanyagot - kértek a vár megfelelő karbantartásához. A palánkvár állaga folyamatosan romlott, a facölöpök korhadásnak indultak, erre utalhatnak a várárkokban végzett rétegvizsgálatok is.
Kitért arra is, hogy a próbafeltárás során a várárokban nagy mennyiségű agyag kerámia edénytöredéket találtak. A régészeti leletek - edények, korsók, tálak -, valamint a munkák során készült fényképek, rajzok megmaradnak képet adhatnak a város 17. századi életmódjáról - emelte ki a régész.
A próbafeltárás július elején kezdődött a tervezett Mindszenty-emlékközpont helyén, a teljes felületű feltárást a tervek véglegesítése után a Göcseji Múzeum régészei végzik. MTI

 


loading...