Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Megharapta a szomszédját egy zalai férfi

2017.03.11

A gyanú szerint az 55 éves férfi még 2014. június 24-én 18 óra körül Zalaszentlászlón, az egyik utcában előzetes szóváltást követően dulakodni kezdett szomszédjával, majd megharapta az orrát.
A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság az 55 éves zalaszentlászlói férfi ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségre.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

 

harapas.jpg

 



loading...