Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.11.28

Magyarország legnagyobb elektromos töltőállomását avatták fel Sormáson

Magyarország legnagyobb, egyszerre kilenc elektromos autó fogadására alkalmas töltőállomását avatták fel szerdán a Zala megyei Sormáson, az M7-es autópálya szomszédságában.
Balogh Szabolcs, a Nemzeti Közműkhez tartozó NKM Mobilitás Kft. ügyvezetője az átadáson arról számolt be, hogy a CNG-gázos töltőállomások terén már piacvezető, a cég tervei között szerepel az is, hogy az elektromos járművek töltőivel szintén meghatározó piaci szereplők legyenek.
Alig egy évvel ezelőtt adták át az első magyarországi e-töltőállomást, mára pedig már összesen 87 töltőpontjuk van országszerte - mondta az ügyvezető.

sormas-elektromos-auto-toltoallomas.jpg

(Magyarország legnagyobb, egyszerre kilenc elektromos autó fogadására alkalmas töltőállomása a Nagykanizsához közeli Sormáson lévő István Fogadónál az átadás napján, 2018. november 28-án. MTI/Varga György)

Az időjárástól függően a következő hónapokban még több mint tíz töltőpont átadását tervezik, főként az autópályák közelében, hogy az elektromos autókkal külföldre tartók vagy onnan érkezők is bárhol igénybe vehessék a ma még ingyenes töltési lehetőséget.
Az M7-es autópálya lehajtójánál, a Nagykanizsához közeli Sormáson lévő István Fogadónál nem egészen egy éve állítottak fel négy Tesla töltőoszlopot, ezek mellett telepítették az NKM különböző típusú villám- és gyorstöltőit, amelyek minden ma ismert elektromos gépjármű töltésére alkalmasak.
Az egyszerre kilenc e-autót tölteni képes állomás létesítése több tízmillió forintos beruházást jelentett - közölte az ügyvezető az MTI érdeklődésére.
Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) arra emlékeztetett, hogy a klímavédelem szempontjából egyáltalán nem mindegy, milyen járműveket használunk, az elektromos autók tehát a jövőt vetítik elénk.
Hozzátette, hogy Nagykanizsán pályázati forrásból a város önkormányzata két e-töltőt létesít a közeljövőben, az E-Mobi hálózatában pedig nemrég állítottak fel három új töltőt a város területén. MTI

 



loading...