Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Itt a tavasz, irány a Mura

2017.03.28

Napjainkban a mind nagyobb méreteket öltő urbanizáció következtében egyre többen szakadunk el a természettől. A folyamat egyetlen hazai régiót sem hagy érintetlenül, így nem véletlen, hogy a Mura környékén szabadidős kikapcsolódásra vágyók között egyre nagyobb számban találunk kirándulókat, turistákat és persze horgászokat is. A horgászat elsősorban a halfogás örömét jelenti, de nyilván nemcsak azt. Abban az esetben is felüdülést találhatunk a horgászatban, ha kevésbé eredményes napunk van, hiszen a Mura menti természet szépsége, a vizek növény- és állat világának rejtelmes élete önmagukban is lenyűgözően hatnak.

 

mura.jpg

 

A Mura vidék környezete

 

Nincs olyan online könyvesbolt vagy internetes könyváruház, ahol ne találkoznánk a térséggel foglalkozó tájtörténeti kiadványokkal, amelyek többnyire a Mura és a Mura mentén élő emberek múltjába kísérnek el minket. Segítségükkel nemcsak nyomon követhetjük a Mura menti táj történeti alakulását, de figyelemmel kísérhetjük az itt élő mindenkori emberek tevékenységeit is. Kétségtelen, hogy az ide látogató vendégeket elsőként a jellegzetes folyó menti tájkép ragadja meg először, a Mura kanyargó medre és holtágai, a völgyben húzódó széles szántók és gyepek, az erdős dombhátak, valamint a tájképhez alkalmazkodó települések.

 

Horgászlehetőségek a Mura folyón

 

Amatőr horgászként senki ne hagyja figyelmen kívül, hogy a Horgászegyesületek Zala Megyei Szövetsége a napokban tette közzé honlapján a Mura folyóra vonatkozó 2017-es horgászrendet. A többoldalas dokumentum szerint – amely részletesen tartalmazza az eszköz használt, mennyiségi-, méret- és darabszám korlátokat stb. – a Mura folyóra kiadott területi engedély a Mura-folyó magyarországi szakaszára, a Mura-Kerka torkolattól a régi Dráva-torkolatig, az Őrtilosi vasútállomástól számított 500 méterig, valamint a Principális-csatorna vízterületeire érvényes.

 

murai-ponty-1.jpg

 

A Mura vidék halász- és horgászmúltja

 

Kevesen gondolnák ugyanakkor, hogy a halban gazdag folyó által ösztönzött halászat- és ártéri gazdálkodás szinte az ősidőkig nyúlik vissza. A halászat – nem kizárólag a Mura folyón – már évszázadok óta engedélyhez kötött foglalkozás volt. Noha a Mura mellett – a folyó jellegéből adódóan – a halászat nem jelentett annyira kiemelten fontos megélhetési forrást, mint a gyengébb sodrású folyók mentén élő emberek számára, ennek ellenére több családnak nyújtott megélhetést. A legtöbb hazai online könyvesbolt kínálatában megalható a Vándorló vizek földje című kiadvány, amelyből információkat szerezhetünk a még napjainkban is a horgászok kedvencének számító Mura- és holtágain folyó halászati módszerekről.

 

mura-rafting-1.jpg

 

Kenuzási és családi rafting a Mura folyón

 

Sokak szerint a Mura nemcsak természeti szépsége és a nagy múltra visszatekintő halász- és horgászmúltja miatt az egyik legszebb és legérdekesebb magyar folyó. A vadvízi sportok kedvelői hamar lehetőségeket láttak vadregényességében, különleges és egyedi élővilágában, izgalmas sodrásában, vakítóan fehér kavicspadjaiban. Igaz, határfolyóként évtizedeken keresztül teljesen tiltott evezős útvonal volt. A jelenleg Balaton-felvidéki Nemzeti Park részeként a Mura-menti Tájvédelmi Körzethez tartozó Murán manapság már kenuval és rafttal is túrázhatunk, jóllehet előbbit a kifejezetten gyakorlott evezősöknek ajánlják a szolgáltatók. Az utóbbi években már kezdők, sőt kisgyermekes családok számára is biztosított a könnyű vadvizes-családi rafting túrák lehetősége, melyeket minden esetben a Nemzetközi Rafting Szövetség minősítésével rendelkező túravezetői kísérnek.

 


loading...