Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Három sérült a becsehelyi balesetben

2016.07.10

Arról értesültünk, hogy pénteken este három fiatal férfi sérült meg egy balesetben Becsehelyen.

Egyikük édesapja ezt írta FB oldalán:

"Kedves ismerőseim! Köszönöm mindazoknak, akik érdeklődtek a gyerekek állapotáról! Ne haragudjatok, amiért mindenkinek nem tudtam elmondani a történteket! Hála istennek mind a három gyerek már jobban van! Igaz, ez a baleset nem volt csupán egyszerű, mert voltak előzményei, ugyan is megzavarták a sofőrt, a szembe jövő átment az ő sávjukba és ha nem rántja el a kormányt, frontálisan nekimentek volna. Így ki kerülték a frontális ütközést, a padkának nekimentek, az megtekerte őket és így nekicsapta az oszlopnak őket. Aki látta a kocsit, az tudja, hogy csodának köszönhető, hogy ennyivel is megúszták. A nyomozás folyik és reméljük, hogy a térfigyelő kamerából kiderül,  ki volt a baleset okozója! Köszönöm a gyerekek nevében is mindazoknak, akik a balesetkor megálltak segítséget nyújtani és annak is aki felhívott telefonon, hogy balesetet szenvedtek a gyerekek."

A balesettel kapcsolatban vasárnap érdeklődtünk Sznopek Veronikától a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől, akitől a következő választ kaptuk:

"A mentőktől érkezett bejelentés a rendőrségre 2016. július 08-án, hogy 22 óra 30 perckor személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Becsehelyen, a Kossuth úton. Egy Suzuki Swift típusú személyautó egy jobbra ívelő kanyarban a jobb oldali kiemelt szegélynek ütközött, átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd egy drótkerítést tartó betonoszlopnak, végül egy villanyoszlopnak csapódott. A balesetben két férfi nyolc napon belül gyógyuló könnyű, egy pedig súlyos sérülést szenvedett."

(Helyszínelési fotók: ZMRFK)

 

becsehely-baleset-kossuth-utca-1.jpg

 

becsehely-baleset-kossuth-utca-2.jpg

 

becsehely-baleset-kossuth-utca-3.jpg

 



loading...