Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Elhanyagolta, alig adott enni gyerekeinek a zalai házaspár

2017.11.01

Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy keszthelyi házaspár ellen, akik veszélyeztették gyermekeik testi és értelmi fejlődését, a két fiatal elhanyagoltan és táplálkozási problémákkal került lakásotthonba - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

 

mentok.jpg

 

Pirger Csaba tájékoztatása szerint a megyei kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatalának gyámügyi osztálya 2015 januárjában, a gyermekek védelembe vételét elrendelő határozatában figyelmeztette a házaspárt, hogy a gyermekek gondozása nem megfelelő.
Az egyik gyermek 2015 júniusában öngyilkossági szándéka miatt került a keszthelyi kórházba.
A következő év júliusában étkezés és folyadékhiány okozta rosszullét miatt mentővel vitték kórházba, majd augusztusban az akkor 14 éves kislánynál terhesség-megszakításra került sor.
A házaspár egyik gyermeke számára sem biztosította a rendszeres otthoni étkezést, az iskolából pedig igazolatlanul hiányoztak. A szülők nem tartották be az előírt gyámhatósági rendelkezéseket, megszegték a gyermekek gondozási kötelezettségét, ezért a járási hivatal 2016. november 15-től elrendelte a gyermekek nevelésbe vételét.
A gyermekeket egy zalai lakásotthonban helyezték el és gyermekvédelmi gyámot rendeltek melléjük. MTI

 


loading...